- Szávay Ágnes sérülés miatt kénytelen volt feladni a döntőt
- Szávay Ágnes vesztett helyzetből a fináléba jutott New Havenben
- Kisebb sérülés ellenére Szávay Ágnes az esélyesebb Daniilidu ellen
- Tenisz: Daniiliduval játszik Szávay az elődöntőben New Havenben
- Szávay Ágnes Alona Bondarenkót is legyőzte, és már elődöntős
- New Haven: Szávay párosban is szárnyal, Davenport kikapott
- Szávay Ágnes újabb bravúrja: legyőzte Daniela Hantuchovát
- Tenisz, New Haven: Szávay Ágnes bejutott a nyolcaddöntőbe
A 600 ezer dollár összdíjazású New Haven-i torna döntőjét edzője tanácsára feladó Szávay Ágnes reméli, felépül hátsérüléséből keddig, amikor bemutatkozhat az idei szezon utolsó Grand Slam tornáján, az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A 18 éves magyar klasszis saját honlapján elárulta az "izomfáradság" miatt nem tudott rendesen mozogni és adogatni Szvetlana Kuznyecova ellen, így indokolt döntés volt a visszalépés. Az első szettet 6:4-re nyerte Szávay, majd a második szettben 0:3-nál adta fel a csatát.

MTI/AP/Bob Child
Szávay Ágnes reméli, nem kell visszalépnie a US Opentől

MTI/AP/Bob Child
Szávay Ágnes reméli, nem kell visszalépnie a US Opentől
“Egész jól játszottam, amikor egy rossz mozdulatnál meghúzódott a hátamban egy izom” – írta saját honlapján a Vasas teniszezője.
Szávay hozzátette: már korábban érezte a problémát, de akkor még nem gondolt sérülésre.
“A hirtelen húzódás után az izom összerándult és egyszerűen nem tudtam rendesen adogatni és mozogni tovább! Én még életemben csak egyszer adtam fel mérkőzést, sérülés miatt. Ha nem volt vészes bajom inkább kikaptam a pályán, de nem adtam fel soha! Most az edzőm nem engedett tovább játszani, és be kell látnom hogy igaza van!"
"Nem így képzeltem ezt a döntőt. Úgy éreztem, hogy ez az én versenyem lesz, és hogy bárkit meg tudok verni. Sajnos most megállított egy sérülés! Remélem lesz még alkalmam bebizonyítani, hogy meg tudok nyerni egy ilyen komoly versenyt! Minden esetre nem adom fel az biztos..." – fogalmazott a New Havenben a selejtezőből a főtábla döntőjéig menetelő sztár.
Szávay Ágnes ezután kitért arra, hogy tizenhárom évesen már volt egy komoly hátsérülése, amely háromnegyed év alatt jöt rendbe.
"Azóta sokat erősítek rá, de 9 mérkőzés ezen a szinten most ismét sok volt!" – jegyezte meg a magyat teniszsport jelenlegi első számú versenyzője.
Szávay szerint az orvosok azzal bíztatják, hogy rendbe jöhet keddig, amikor be kellene mutatkoznia a US Open főtábláján, amelyen a 28 éves német Sandra Klösel az első ellenfele.
A rutinos német tenizsező a selejtezőből került a 128-as elitmezőnybe, jelenleg 115. helyen áll a világranglistán. A US Openen háromszor volt főtáblás, 1999-ben a harmadik fordulóban búcsúzott, 2005-ben és 2006-ban azonban nem nyert mérkőzést.
"Az orvosok szerint rendbe jöhet a hátam keddre a US OPEN-re. Nyújtani és masszíroztatni kell nagyon sokat és óvatosan. Ezen kívűl gyulladáscsökkentőt kell majd szednem rá! Szerencsére elég jók az orvosok és fiziosok a WTA-nál, ezért bízom abban, hogy nem kell feladnom az Opent." – írta Szávay.
A magyar klasszis zárásként szurkolóihoz is szólt:
“Szívből köszönöm a rengeteg bíztatast NEKTEK....”
Saját honlapja szerint a New Haven-i szereplésnek köszönhetően Szávay Ágnes a világranglista 31. helyére kerül.
KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSAINK
Legfrissebb hírek

Tenisz: hazai pályán vitézkednek az orosz veteránok
Tenisz
2021.03.17. 22:25

US Open: nem indul a 2004-es győztes Kuznyecova
Tenisz
2020.08.10. 21:13

Tenisz: a cincinnati fináléban Keys legyőzte Kuznyecovát
Tenisz
2019.08.18. 22:25

Tenisz: Federer legyőzője simán kikapott Cincinnatiben
Tenisz
2019.08.17. 14:16

Tenisz: Kuznyecova nem kapott vízumot, visszalépett
Tenisz
2019.07.25. 20:47

Tenisz: a világelső lábsérülés miatt visszalépett New Havenben
Tenisz
2018.08.21. 08:02

US Open: három GS-bajnok is szabadkártyát kapott
Tenisz
2018.08.15. 09:11
Ezek is érdekelhetik