Juan Carlos Ferrero lesz Roger Federer ellenfele a negyeddöntőben

Vágólapra másolva!
2007.07.03. 19:16
Juan Carlos Ferrero három szettben harcolta ki a legjobb nyolc közé jutást az angol nyílt teniszbajnokságon, Wimbledonban. Lleyton Hewitt legyőzte az argentin Guillermo Canast, és a negyedik fordulóba jutott. A hatodik helyen kiemelt Nyikolaj Davigyenko is vesztett játszma nélkül került a nyolcaddöntőbe.
Juan carlos Ferrero öröme a harmadik játszmában a rövidítés után
Reuters
Juan carlos Ferrero öröme a harmadik játszmában a rövidítés után
Juan carlos Ferrero öröme a harmadik játszmában a rövidítés után
Reuters
Juan carlos Ferrero öröme a harmadik játszmában a rövidítés után

A huszadik helyen rangsorolt Ferrero a szerb Tipsareviccsel találkozott a legjobb tizenhat között, aki az előző körben nagyszerű játékkal búcsúztatta az ötödik helyen kiemelt Fernando Gonzalezt.

Az első felvonásban a két versenyző 5:5-ös állásig teljesen együtt haladt, majd ezután első bréklabdáját kihasználta a spanyol, és ennek köszönhetően 7:5-re hozta is a szettet.

A másodikban ugyanez döntött Ferrero javára, hiszen a huszadikként rangsorolt versenyző ismét kihasználta egyetlen lehetőségét arra, hogy elvegye ellenfele adogatását, és ezt a játszmát 6:3-ra nyerte.

A harmadik felvonás hozta a legszorosabb játékot, hiszen mindkét játékos egyszer vesztette el szerváit, így következhetett a rövidítés. Ezt 7:5-re szintén Ferrero nyerte, és a negyeddöntőben a világelső Roger Federer ellen lép majd pályára.

A tizenhatodik helyen kiemelt Lleyton Hewitt az argentin Guillermo Canas ellen lépett pályára, és az első szettben két bréklabdájából egyet kihasznált, ami elegendő volt ahhoz, hogy játszmaelőnybe kerüljön.

A korábbi világelső ausztrál a második felvonásban aztán négy lehetőséget is elszalasztott, amellyel elvehette volna Canas adogatását, az argentin viszont kihasználta az egyik ilyen alkalmat, és ki is egyenlített.

A harmadik és negyedik felvonásban aztán, ha nem is sokkal, de ismét Hewitt bizonyult jobbnak, így a negyedik fordulóba jutott.

A hatodik helyen kiemelt Nyikolaj Davigyenko is a legjobb tizenhat közé került, miután három szettben egyértelműen jobbnak bizonyult a francia Gael Monfilsnél.

ANGOL NYÍLT TENISZBANOKSÁG, WIMBLEDON

FÉRFIAK, 4. FORDULÓ
Ferrero (spanyol, 20.)–Tipszarevics (szerb) 7:5, 6:3, 7:6
3. FORDULÓ
Davigyenko (orosz, 6.)–Monfils (francia) 6:4, 7:5, 6:3
Hewitt (ausztrál, 16.)–Canas (argentin, 22.) 6:4, 3:6, 6:3, 6:4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik