Blake meglepetés-, Davigyenko papírforma-győzelme

Vágólapra másolva!
2006.11.13. 14:52
Ma az arany csoport mérkőzéseit játszották le a Sanghajban zajló Mesterek Kupáján. Elsőként a világranglista második helyén álló spanyol Rafael Nadal mérkőzött meg az amerikai James Blake-kel (8.). Némi meglepetésre, de teljesen megérdemelten, az utóbbi sikerével zárult a találkozó.

Papíron mindenképpen Nadal tűnt esélyesebbnek – ő volt az egyetlen, aki idén Grand Slam-tornán (a Roland Garros döntőjében) le tudta győzni a világranglista vezető svájci Roger Federert -, még akkor is, ha az ő igazi területe a salak, míg Sanghajban műanyag borításon játszanak.

Az elején ugyan fej-fej mellett haladtak, ám 3:3 után a spanyol volt az első, aki el tudta venni a másik adogatását. Ekkor talán már úgy érezte, hogy zsebben a játszma, ám Blake azonnal „visszabrékelt”, sőt miután megnyerte a saját adogatását, újra elvette Nadal adogatását, s máris nyerte az első játszmát 6:4-re.

Ha az első játszma fordulatokban gazdag volt, akkor mit mondjunk a másodikra? Mintha csak az alvó oroszlánt ébresztette volna fel az amerikai, Nadal zsinórban négy gémet nyert meg. Igaz ezt követően Blake meg percei következtek. Mintha most Nadal felejtett volna el teniszezni, 4:0-ról 4:4-re egyenlített az amerikai.

Ekkor viszont megint Nadal vette el a másik adogatását, de nem tudta hozni a sajátját, míg Blake igen a következőt, így a spanyolnak 6:5-nél hoznia kellett a saját adogatását ahhoz, hogy egyáltalán versenyben maradjon. Most viszonylag simán sikerült is neki.

Következett a tie-brake. Ám ez már egyértelműen az amerikaié volt. Nadal pontot sem tudott szerezni, azaz Blake hét labdamenetet nyert meg zsinórban, s ezzel 7:6-ra a második játszmát és a mérkőzést is egy óra és 43 perc alatt.

A második mérkőzésen Nyikolaj Davigyenko kissé elbambulva kezdett, de 1:3 után magára talált a spanyol Tommy Robredo ellen. Az orosz vasember hamar fordítani tudott, ám 5:4-es vezetésénél ismét elkezdett pontatlanul ütni, és ezt az addig inkább csak szerváiból és a labda utáni lelkes szaladgálásból élő Robredo ki is használta. Az orosz elküzdötte magát a rövidítésig, ahol továbbra is bizonytalankodott, de három játszmalabdát hárítva végül csak behúzta a szettet.

A másodikat aztán rettenetesen kezdte, ismét tökéletesen dekoncentráltan játszott, és 0:3-ról már nem is tudott visszakapaszkodni. A harmadikban azonban ismét úgy teniszezett, ahogyan az első játszma közepén, legjobb pillanataiban, így hamar felőrölte Robredo minden ellenállását. Blake vagy Nadal ellen azonban nem engedhet meg magának feleennyi megingást sem.
Tenisz, férfi Mesterek Kupája, Sanghaj
James Balke (amerikai, 8.) Rafael Nadal (spanyol, 2.) 6:4, 7:6
Nyikolaj Davigyenko (orosz, 3.) Tommy Robredo (spanyol, 6.) 7:6, 3:6, 6:1
Legfrissebb hírek

Tenisz: Alcaraz sima vereséggel kezdte szereplését a torinói vb-n

Tenisz
2024.11.11. 16:57

Nehezen indult a sprintfutam Verstappennek, ám végül magabiztos győzelmet aratott

F1
2024.04.20. 05:45

Tenisz: a Marozsánt búcsúztató Hurkacz nyert Sanghajban

Tenisz
2023.10.15. 13:37

Sanghajt és Budapestet kérték fel az először megrendezendő olimpiai kvalifikációs sorozat házigazdájának

Egyéb egyéni
2023.10.12. 15:55

Atlétika: tizennyolc ezren futottak a Sanghaj Maratonon

Atlétika
2022.11.27. 15:05

Atlétika: az egészség fontosabb, elmarad a sanghaji maratoni

Atlétika
2021.11.10. 09:26

ATP-vb: Medvegyev legyőzte Thiemet, ő az új világbajnok!

Tenisz
2020.11.22. 21:57

F1: Kínában idén két futamot is rendezhetnek

F1
2020.06.16. 10:37
Ezek is érdekelhetik