Emlékezés: Bajnokok találkozója

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2005.08.21. 23:29
Címkék
A baráti meghívó a magyar bajnokoknak, valamint a Davis-kupában szerepelt játékosoknak szólt - és Varga Géza példaértékű kezdeményezésére tizenheten ülték körül a fehér asztalt. A házigazda a már eltávozott legnagyobbakra, Kehrling Bélára, Asbóth Józsefre és Gulyás Istvánra emlékezett, majd ki-ki a pályafutásáról, életútjáról beszélt. Jancsó Antaltól kezdve Baranyi Szabolcson és Szőke Péteren át egészen Kiss Sándorig sokan méltatták az elmúlt évtizedek nagyszerű időszakát, amikor a Grand Slam-tornákon és a nagy nemzetközi versenyeken két-három magyar játszott a főtáblán, méghozzá sikeresen, miközben a Davis-kupában legyőztük a svédeket, az olaszokat, a cseheket, és elhódítottuk a Király Kupát.
Elgondolkodtató, hogy a már ötven-hatvan évesek csaknem valamennyien labdaszedőként kezdték, mint Jancsó Antal a Városmajorból vagy a szombathelyi Korpás Attila, aki egykoron Connors ellen is győzött. Bajnokaink szívesen segítenének - ezt a két évtized után hazatérő Baranyi Szabolcs is elmondta -, de kérdés, van-e egyáltalán fogadókészség, hiszen a korábban hazatértek közül Machán Róbert és Csoknyai Bertalan tervei sem váltak valóra, de még Taróczy Balázst is távozásra késztették a szövetségnél. Hiába, senki sem lehet próféta a saját hazájában…

A kellemes szombat este számtalan derűs perccel, kedves emlékezéssel szolgált, mint amikor például Szőke Péter Bastadban, a svédek elleni Davis-kupa-mérkőzésen a Borg elleni első adogatása előtt szokása szerint lepattintotta a labdát, ám éppen a cipője orrát találta el idegességében, és a svéd közönség derültsége közben a labda messzire elgurult.
Az éjfélbe nyúló emlékezés folytatása következik, a bajnokok jövőre ismét találkoznak - és akkor talán Taróczy, Günthardt párosmérkőzést sem rendeznek, hogy még többen üljük körül a fehér asztalt.
Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
4 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
5 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
5 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
5 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
5 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
5 órája
Ezek is érdekelhetik