Hewitt ma már könnyű préda

KAMLER JÁNOS, L PAP ISTVÁNKAMLER JÁNOS, L PAP ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2005.07.02. 00:47
Címkék
Emitt a Wimbledonban 2003 óta legyőzhetetlen Roger Federer, a túloldalon a 2002-es bajnok Lleyton Hewitt, vagyis a világranglista első, illetve második helyezettje. Nem a döntőben, hanem az elődöntőben. Hogy a sajátos wimbledoni kiemelési szisztéma nem volna fair? Dehogyisnem, elvégre biztosra vehető, hogy napjaink szuperklasszisa nem a legjobb négy között ütközött a legnagyobb ellenállásba, egyszersmind kijelenthető: hiába Hewitt gyorsasága, labdabiztossága, éleslátása, az általa diktált tempó több mint vonzó Federer számára, mert kényelmesen megveri a villámléptű ausztrált, függetlenül attól, milyen pályán játszanak. A maestro sebességi fölényére jellemző, hogy sorozatban nyolcadszor győzte le riválisát, a legutóbbi öt alkalommal ráadásul úgy, hogy szettet sem veszített ellene.
Lleyton Hewitt (képünkön) számára nem újdonság, hogy képtelen lépésttartani Roger Federerrel: sorozatban nyolcadszor kapott ki a svájci géniusztól
Lleyton Hewitt (képünkön) számára nem újdonság, hogy képtelen lépésttartani Roger Federerrel: sorozatban nyolcadszor kapott ki a svájci géniusztól
Lleyton Hewitt (képünkön) számára nem újdonság, hogy képtelen lépésttartani Roger Federerrel: sorozatban nyolcadszor kapott ki a svájci géniusztól
Lleyton Hewitt (képünkön) számára nem újdonság, hogy képtelen lépésttartani Roger Federerrel: sorozatban nyolcadszor kapott ki a svájci géniusztól
Lleyton Hewitt (képünkön) számára nem újdonság, hogy képtelen lépésttartani Roger Federerrel: sorozatban nyolcadszor kapott ki a svájci géniusztól
Lleyton Hewitt (képünkön) számára nem újdonság, hogy képtelen lépésttartani Roger Federerrel: sorozatban nyolcadszor kapott ki a svájci géniusztól

Egyébként pedig nagyon úgy fest, édes mindegy, ki próbálja meg két vállra fektetni Federert, füvön ez szinte lehetetlen vállalkozás.

Hewitt fogadkozott, hogy most legyűri a világelsőt (aki mellesleg az idén eddig megrendezett Grand Slam-tornákon egyaránt ebben a fázisban, az elődöntőben esett ki), aztán hamar felfedezhette, a pénteki parti minimum kínlódás lesz a számára. Sehol egy-egy hangzatos "Come on!", de még csak látványos ökölrázás sem, a derék Lleytonnak sansza sem volt, különösen úgy, hogy messze elmaradt a legjobbjától. Habár van mivel takaróznia, minthogy Federer ellen rendkívül nehéz a legjobbat adni, ahhoz ugyanis irányítani kell, égető szükség van erős támadóütésekre, még erősebb szervákra és persze hiba nélküli teniszre. Nem külön-külön, hanem együtt, egy időben.
Roger Federer (svájci, 1.)–Lleyton Hewitt (ausztrál, 3.) 6:3, 6:4, 7:6
1. adogatások (%-ban)5246
Ászok105
Kettős hibák34
Ki nem kényszerített hibák2320
Direkt pontok (adogatásból is)4631
Az 1. adogatásból megnyert pontok (%-ban)8674
A 2. adogatásból megnyert pontok (%-ban)5856
Az 1. adogatások átlagsebessége (km/óra)190187
A 2. adogatások átlagsebessége (km/óra)156150
Legerősebb adogatás (km/óra)208204
Sikeres brékpontok3/81/1
Pontok/kísérletek a hálónál14/2224/29
Összes pontok10492
Ahogy az utánozhatatlan Federer csinálja.

Tulajdonképpen meg sem izzadt az elődöntőben, egyszer, a legelején elveszítette ugyan az adogatójátékát, de így is kényelmesen megnyerte az első szettet, úgy, hogy mindössze 37 százalékban ütötte be az első szerváit. "Annyi minden van a kezében, hogy nincs miért aggódnia meccs közben, még akkor sem, ha esetleg semmi harmincra áll az adogatójátékában" - mondta utóbb Hewitt, aki a harmadik szettben a saját bőrén tapasztalta, milyen az, ha Federer 0:30-ra áll. Olyan, mintha semmi sem történt volna, mert hipp-hopp, és máris szól egy hang: game, Federer.

A csúcsforma felé közelítő, vasárnap minden bizonnyal "oda is érő" Roger Federer sorozatban a 35. füves pályás mérkőzését megnyerve 2003 és 2004 után az idén is bejutott a wimbledoni bajnokság döntőjébe, és a profizmus 1968-as bevezetése óta ő lehet a harmadik férfi teniszező, aki triplázni tud a sportág szentélyében. (Korábban Björn Borg és Pete Sampras volt erre képes.) Hewittnak meg marad a sovány vigasz: lehet, hogy az egymást követő hatodik Grand Slam-tornáján is a későbbi bajnoktól kapott ki…

Hogy ki lesz az, aki még ettől az "élménytől" is megfoszthatja őt, egyelőre nem tudni. A tavalyi döntős Andy Roddick és Thomas Johansson tizenegy gémet játszott le, előbbi 6:5-re vezetett, amikor az eső leparancsolta őket a fűről. A rendezők vártak, amíg lehetett, hogy aztán magyar idő szerint este nyolc után közöljék: nem lesz játék. Sebaj, Lindsay Davenport és Venus Williams címmérkőzésén kívül legalább férfiteniszt is láthatunk szombaton. ---- "Huszonnégy óra folyamatos stressz után óriási megkönnyebbülést jelent, hogy nyertem" - így Lindsay Davenport, aki a csütörtökön félbeszakadt elődöntőt másnap kevesebb mint négy perc alatt befejezte Amélie Mauresmo ellen.

"Nagyszerű meccs volt, sajnos megint én húztam a rövidebbet. Jól teniszeztem, de ahhoz nem elég jól, hogy legyőzzem Lindsayt" - sopánkodott Mauresmo. A mezőny egyik legtechnikásabb játékosa 1999-ben döntős volt az Australian Openen - azóta viszont sehol sem jutott Grand Slam-fináléba…

"Csalódott vagyok, mert számomra ez a legfontosabb torna. Azon dolgozom, hogy a következő években minél többször megnyerjem" - jelentette ki a ma délutánig címvédő Marija Sarapova.

"Miután továbbjutottam, Serena felhívott, és azt kérdezte, kérhet-e tőlem autogramot" - idézett egy részletet Venus Williams a húgával, Serenával folytatott telefonbeszélgetésből.

"Amikor állandóan Steffi Graf, Chris Evert vagy Szeles Mónika nyert a nagy tornákon, az nem volt unalmas, ugye? Bezzeg amikor jött a két fekete lány, és mindenkit megvertek, az unalmas. Fogadni mernék, hogy Sarapova és Davenport sorozatos győzelmeit sem neveznék unalmasnak" - háborgott egy sort a két Williams lány édesapja, Richard. ---- Lindsay Davenport pénteken villámgyorsan befejezte a csütörtökön eső miatt 6:7, 7:6, 5:3-nál félbeszakadt elődöntőjét Amélie Mauresmo ellen, így ő csaphat össze Venus Williamsszel az idei wimbledoni bajnokság női egyes fináléjában. Vagyis folytatódik az amerikaiak hegemóniája, elvégre 2000 óta csak tavaly nem nyert amerikai női egyesben (az orosz Marija Sarapova diadalmaskodott), mi több, az említett időpont óta ez lesz a negyedik (!) amerikai-amerikai párharc a címmérkőzésen. Ami az egymás elleni mérleget illeti: Davenport 14-12-re vezet az "összetettben", a legutóbbi négy párharc során egyaránt legyőzte Venust, a Grand Slam-mérkőzéseket tekintve 4-4 az állás - Wimbledonban viszont mind a három partijukat Williams nyerte meg, így például a 2000-es finálét is… A harmadik wimbledoni döntőjét játszó Davenport a negyedik, az ötödik fináléjára készülő Venus az ötödik Grand Slam-trófeáját hódíthatja el szombat délután.

VENUS WILLIAMS
(amerikai, 14. kiemelt, 1980. június 17., Lynwood, Kalifornia, 185 cm/72.3 kg, jobbkezes, kétkezes fonákkal)
Út a döntőig. 1. forduló: Birnerová (cseh) 6:2, 6:4. 2. forduló: Pratt (ausztrál) 7:5, 6:3. 3. forduló: Hantuchová (szlovák, 20.) 7:5, 6:3. Nyolcaddöntő: Craybas (amerikai) 6:0, 6:2. Negyeddöntő: Pierce (francia, 12.) 6:0, 7:6. Elődöntő: Sarapova (orosz, 2.) 7:6, 6:1

LINDSAY DAVENPORT
(amerikai, 1. kiemelt, 1976. június 8., Palos Verdes, Kalifornia, 188 cm/79.1 kg, jobbkezes, kétkezes fonákkal)
Út a döntőig. 1. forduló: Zsidkova (orosz) 6:0, 6:2. 2. forduló: Jackson (amerikai) 6:0, 6:3. 3. forduló: Szafina (orosz, 30.) 6:2, 6:1. Nyolcaddöntő: K. Clijsters (belga, 15.) 6:3, 6:7, 6:3. Negyeddöntő: Kuznyecova (orosz, 5.) 7:6, 6:3. Elődöntő: Mauresmo (francia, 3.) 6:7, 7:6, 6:4 ---- Óriási meglepetésre az első és a második helyen kiemelt teniszező is kiesett a junior lányok versenyében - ami ránk nézve nem túl örömteli, mert a másodikként jegyzett játékost Szávay Ágnesnek hívják. A 17. életévében járó magyar reménység 5:3-ra vezetett a lengyel Agnieszka Radwanska ellen, mégis elveszítette az első szettet (a rövidítésben 7:1-re maradt alul), a másodikban pedig 2:2 után már nem szerzett több gémet.

"Miután az első kiemelt Azarenka kikapott, és odajött hozzám, azt kérdezte: »Ugye, te legalább nyertél?« Mondtam neki, sajnos nem, erre egymás nyakába borultunk - zokogva. Szinte el sem hittük, hogy mind a ketten veszítettünk. Ami engem illet, rendkívül rosszul teniszeztem, miközben ellenfelem minden labdát utolért, vissza is adta őket, és amikor támadtam, remekül kontrázott. Ez ilyen nap volt, el kell ismernem, Radwanska jobban teniszezett - mondta a mérkőzés után Szávay, aki arra a kérdésre, hogy az idény utolsó Grand Slam-versenyén, az US Openen is a juniorok között indul-e, ezt felelte: - Szerintem igen, bár ha a következő két tornámon, Modenában, majd Budapesten jól szerepelek, akkor talán ott lehetek az US Open selejtezőjében."

A vereség ellenére csak szuperlatívuszokban beszélhetünk Ági idei teljesítményéről, hiszen az idény eddigi három Grand Slam-tornáján egyszer sem adta alább az elődöntőnél: az Australian Openen egyesben és párosban is döntős volt, a Roland Garroson mindkét műfajban bajnoki címet szerzett, most Wimbledonban a legjobb négyig jutott egyesben, párosban pedig - az általa már említett fehérorosz Azarenka oldalán - még versenyben van. ---- Angol nemzetközi bajnokság, Wimbledon (18 154 000 dollár, fű)
Férfi egyes
Elődöntő: Federer (svájci, 1. kiemelt)-L. Hewitt (ausztrál, 3.) 6:3, 6:4, 7:6; Roddick (amerikai, 2.)-Th. Johansson (svéd, 12.) 6:5-nél eső miatt félbeszakadt. A döntőben: Federer-Th. Johansson vagy Roddick

Női egyes
Elődöntő: Davenport (amerikai, 1.)-Mauresmo (francia, 3.) 6:7, 7:6, 6:4. A döntőben: Davenport-V. Williams (amerikai, 14.)

Férfi páros
Elődöntő: Huss, Moodie (ausztrál, dél-afrikai)-Björkman, Mirnij (svéd, fehérorosz, 1.) 2:6, 6:2, 6:4, 7:6; B. Bryan, M. Bryan (amerikai, 2.)-W. Black, Ullyett (zimbabwei, 4.) 4:6, 6:3, 6:4, 6:4. A döntőben: Huss, Moodie-B. Bryan, M. Bryan

Női páros
Negyeddöntő: Lihovceva, Zvonarjova (orosz, 5.)-Kuznyecova, Mauresmo (orosz, francia) 3:6, 4:3-nál e. m. f. Az elődöntő párosítása: Grönefeld, M. Navratilova (német, amerikai, 8.)-Kuznyecova, Mauresmo vagy Lihovceva, Zvonarjova; Stewart, Stosur (ausztrál, 11.)-C. Black, L. Huber (zimbabwei, dél-afrikai, 2.)

Vegyes páros
Negyeddöntő: Pierce, Bhupathi (francia, indiai)-K. Clijsters, O. Rochus (belga, 12.) 6:1, 7:5. Az elődöntő párosítása: Perebijnisz, Hanley (ukrán, ausztrál)-L. Huber, Ullyett (dél-afrikai, zimbabwei, 4.) vagy M. Navratilova, M. Bryan (amerikai, 5.); Raymond, Björkman (amerikai, svéd, 3.) vagy Stosur, Woodbridge (ausztrál, 6.)-Pierce, Bhupathi

Juniorok
Fiú egyes
Elődöntő: Chardy (francia)-Young (amerikai, 2.) 6:4, 7:6; Haase (holland, 14.)-Smyczek (amerikai) 7:6, 6:7, 6:4. A döntőben: Haase-Chardy

Lány egyes
Elődöntő: A. Radwanska (lengyel)-Szávay Ágnes (magyar, 2.) 7:6, 6:2; Paszek (osztrák)-Azarenka (fehérorosz, 1.) 7:5, 4:6, 6:3. A döntőben: Paszek-A. Radwanska

FÉRFITORNA
ITF-FUTURE-TORNA, VAJDAHUNYAD (10 000 dollár, salak).
Nyolcaddöntő: Bardóczky Kornél (magyar, 4.)-Giurgiu (román) 6:2, 6:2

NÔI TORNÁK
ITF-TORNA, FANO (75 000 dollár, salak).
1. forduló: Czink Melinda (magyar)-Dell’Acqua (ausztrál) 6:3, 4:6, 6:1. Nyolcaddöntő: Czink Melinda-Gabba (olasz) 6:3, 7:5

ITF-TORNA, VAIHINGEN (25 000 dollár, salak).
1. forduló: Nagy Kyra (magyar, 7.)-Ruutel (észt) 1:6, 6:1, 6:4; Nociarová (szlovák)-Kuti Kis Rita (magyar) 6:1, 0:6, 6:2. Nyolcaddöntő: Nagy Kyra-Petkovic (német) 7:5, 4:6, 6:3

ITF-TORNA, PADOVA (10 000 dollár, salak).
1. forduló: Adankó Miljana (magyar, 6.)-Szmirnova (orosz) 6:1, 6:1; Horányi Zita (magyar)-Bartosová (szlovák) 2:6, 7:5, 6:3. Nyolcaddöntő: Zucchini (olasz)-Adankó Miljana 2:6, 6:4, 6:3; Horányi Zita-Ticic (horvát) 6:4, 6:2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik