Egy szál gatyában hagyták el a pályát

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.01.31. 21:11
Címkék
Ebben az esztendőben sem talált legyőzőre Melbourne-ben, így megvédte bajnoki címét a Michael Llodra, Fabrice Santoro férfi páros.
A két gall újabb diadala ráadásul a világ legjobbjának tartott duója, az ezt megelőző 18 összecsapásából 17-et (!) megnyerő, első helyen kiemelt Bob Bryan, Mike Bryan amerikai ikerpár ellen született meg – de nem csupán emiatt marad emlékezetes a szombati finálé.Santoróék ugyanis egy szál gatyában hagyták el a harcmezőt, miután a nézők már-már önkívületi állapotban fogadták, amint megszabadulnak a trikójuktól. Aztán röpült a zokni, a cipő, majd a tenisznadrág is, szokatlan módon ünnepelve a bajnoki címet. Bár egyes források szerint Santoro menyasszonyának, aki természetesen a helyszínen tekintette meg a finálét, egyáltalán nem volt kedve nevetni a történtek láttán…Csak érdekességként: Llodra és Santoro az Open Era 1968-as bevezetése óta a második "tiszta" francia kettős, amely Grand Slam-tornát tudott nyerni, rajtuk kívül ez csak az Henri Leconte, Yannick Noah tandemnek sikerült a franciák közül, még az 1984-es Roland Garroson.
Legfrissebb hírek

Újpest–DVTK meccsel kezdődik az NB I új idénye – megvan az első két forduló programja

Labdarúgó NB I
4 perce

Fegyverneky Zsófia: Sikerült egyben tartani a bajnokcsapat gerincét

Kosárlabda
29 perce

A magyar férfi vízilabda-válogatott tele van fiatal kulcsjátékossal

Vízilabda
31 perce

Ezt a huszonhárom labdarúgót nevezte a Paks a CFR elleni El-párharcra

Európa-liga
37 perce

Klekner Hanga: Minden adva volt a jó eredményhez

Atlétika
49 perce

Strandkézilabda Eb: fölényes sikerrel kezdett a női válogatott

Kézilabda
51 perce

Visszavonta a PSG elleni büntetőjogi feljelentését Mbappé

Spanyol labdarúgás
52 perce

Telt ház várható a Paks Európa-liga-nyitányán, de...

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik