Meghálálták a szabadkártyát

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2003.05.20. 21:34
Címkék
Párosban biztosan lesz magyar elődöntős a Római-parton zajló challengertornán, a Baumag Openen, mégsem ez a kedd legnagyobb szenzációja...
...elvégre egyesben két, egyaránt szabadkártyával induló játékosunk bejutott a legjobb tizenhat közé, ami a magyar viszonyokat ismerve óriási eredménynek számít. Főképp ha elmerülünk a részletekben.Elsőként Fonó László (696. a ranglistán) lépte át a nyolcaddöntő küszöbét a mieink közül, miután háromszettes meccsen legyűrte Bardóczky Kornélt (417.), aki összegzésként utóbb elárulta: "Sikerült elveszítenem egy megnyert meccset.” Van benne valami, minthogy a második szettben 5:2-re vezetett, kétszer is meccslabdához jutott, majd miután elbukta a játszmát, a harmadikban 5:3-as előnyre tett szert. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni Fonóról, hiszen meccspontról győzni bárki ellen dicséretes teljesítmény – Kornéllal szemben éppenséggel azért, mert az ezt megelőző három mérkőzésüket Bardóczky nyerte meg. Nem mellékesen, Fonó pályafutása során először győzött challengertornán.És következett Balázs György (1289.). A 18. életévében járó, az elmúlt héten az I. kategóriás St. Pölten-i juniorversenyen diadalmaskodó magyar játékos kiemelte a mezőnyből a negyedik kiemeltet, a szép nevű olasz Dell'Acquát (272.), igaz, nem ment egyszerűen, legalábbis az első szettben. Balázs 5:1-es előnyt "adott le”, ám miután az olasz egyenlített (5:5), feljebb kapcsolt a magyar fiú, és a következő tíz gémből nyolcat betakarítva voltaképpen simán győzött."Amikor dobálni kezdte az ütőjét, tudtam, hogy megvan, mert olyan lelkiállapotban, amilyenben ő volt, képtelenség győzni” – közölte az ifjú titán. Szerdán a legjobb nyolc közé jutásért az argentin Todero (318.) vár rá, míg Fonó a második kiemelt német Elsnerrel (235.) találkozik.Ami pedig a párost illeti, a Bardóczky Kornél, Kisgyörgy Gergely duó tükörsima győzelmet aratott a nyitó fordulóban – a magyar kettős sorozatban a kilencedik meccsét nyerte meg –, és mivel legközelebb a Balázs György, Noszály Sándor egységgel játszik, lesz magyar elődöntős a Rómain.Kívánjuk, ne csupán párosban.Németh Virág kikapott, Sávolt Attila nyert

Nem mintha vigasztalásra szorulna Németh Virág (309.), de selejtezősként a lehető legnehezebb ellenfelet kapta az amerikai Granville (31.) személyében a strasbourgi WTA-torna főtábláján. A kvalifikációban mind a három meccsét könnyedén megnyerő magyar leány végül 6:4, 6:4-re kapott ki vetélytársától: az első szettben 4:4-nél ütött be a krach, és bár a másodikban visszakapaszkodott 0:3-ról, megfordítani nem tudta az eredményt. Jó hír viszont, hogy az idén eddig nem túl eredményes Sávolt Attila (139.) győzelemmel rajtolt a Roland Garros selejtezőjében, legyőzve az salakon kifejezetten veszélyes argentin Etlist (212.). Attila sorsolására egyébként egy szavunk sem lehet, legközelebb az olasz Braccialival (217.) játszik, a főtáblára jutásért pedig legrosszabb esetben egy másik itáliaival, Galimbertivel (117.) csaphat össze. Persze, addig el is kell jutni.

Francia nemzetközi bajnokság, Roland Garros, Párizs (15 675 316 dollár, salak)

Férfiak. Selejtező. 1 forduló: Sávolt Attila (magyar, 23. kiemelt)–Etlis (argentin) 6:3, 3:6, 6:4

ATP-challengertorna, Baumag Open, Budapest (50 000 dollár, salak)

A magyarok eredményei
Egyes. 1. forduló: Balázs György–Dell'Acqua (olasz, 4.) 7:5, 6:2; Fonó László–Bardóczky Kornél 3:6, 7:6, 7:5
Páros. 1. forduló: Bardóczky Kornél, Kisgyörgy Gergely (4.)–Moser, Vinck (német) 6:3, 6:1

WTA-torna, Internationaux de Strasbourg, Strasbourg (170 000 dollár, salak)

1. forduló: Granville (amerikai)–Németh Virág (magyar) 6:4, 6:4
Legfrissebb hírek

Herczig Norbert: A hazai pálya mellettünk szól

Egyéb autó-motor
10 perce

Egyenlített hazai pályán a Sopron, hosszabbítás után nyerte a párharcot a DEAC

Kosárlabda
16 perce

Dembélé nélkül a PSG, bekerült Partey az Arsenalnál – BL-elődöntős kezdőcsapatok

Bajnokok Ligája
33 perce

Máté Csaba: Borbély Balázst hagyták dolgozni a Győrnél, és ennek meg is lett az eredménye

Labdarúgó NB I
45 perce

Simán győzött Szlovákia ellen, és csoportelsőként kijutott az Eb-re a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
58 perce

Férfi vízi ob I: a BVSC Szolnokon nyerte meg a bronzpárharc első meccsét

Vízilabda
1 órája

Megérkezett Dániába a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
1 órája

Az FTC kétgólos hátrányból nyerte meg néggyel az UVSE elleni döntő első felvonását a női vízi ob I-ben

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik