Kiszerválta magát a bajból

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2002.12.14. 20:40
Címkék
Végül csak tető alá hozták a Kisgyörgy Gergely–Bardóczky Kornél döntőt a Raiffeisen GP mesterversenyén, ám gyorsan tegyük hozzá: válogatott játékosainknak meg kellett izzadniuk a döntőbe jutásért, ami különösen Bardóczky esetében számít meglepetésnek, hiszen az első szettet könnyedén megnyerte Kiss Sebő ellenében. Ezután rövidítésben elveszítette a másodikat, hogy aztán a harmadikban újfent fiatal ellenfele fölé nőjön.Nem lehet ennyivel elintézni ugyanakkor az első elődöntőt, amelyben Kisgyörgy kis híján vereséget szenvedett. Minthogy bő félóráig csak kereste a játékát, vetélytársa, Jaross Gábor simán hozta a nyitó szettet (Kisgyörgy egyszer hozta csak az adogatójátékát), sőt, a másodikban 4:4-nél egymás után három bréklabdához jutott – ekkor azonban fordult a kocka. Kisgyörgy zsinórban három ászt, majd két újabb nagyszerű első szervát zúdított át a túloldalra, és innen már nem ismert könyörületet, a tie-breakben például 7:0-ra "lesimázta” fáradni látszó, a végén ráadásul combsérülést szenvedő ellenfelét. És hogy menynyit számított Kisgyörgy első adogatása? Jaross egyetlen pontot sem tudott csinálni belőlük!Vasárnap délután kettőkor kezdődik a Bardóczky–Kisgyörgy finálé, egyúttal eldől: ki lesz a legeredményesebb játékosa a sorozatnak? Raiffeisen Grand Prix, mesterverseny, Budapest
(1 millió forint, fedett, szőnyeg)
(1 millió forint, fedett, szőnyeg)

Elődöntő: Kisgyörgy (PVTC, 1. kiemelt)–Jaross (Tordas SE, 3.) 2:6, 7:6, 6:2; Bardóczky (BSE-Transelektro, 2.)–Kiss S. (Vasas) 6:0, 6:7, 6:3. A döntőben: Kisgyörgy–Bardóczky. A 3. helyért: Jaross–Kiss S.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik