Az olimpiáért tért vissza

Három éve senki sem hitte volna, hogy Lőrik Attila a debreceni világbajnokság indulói között lesz. Legkevésbé ő maga gondolt erre. És most, a visszatérés után – merthogy egyszer már hátat fordított a sportágnak – mégis keményen készül a versenyre.
– Kilencvenkilencben, a kvalifikációs világbajnokság után befejeztem a pályafutásom. Akkor azt hittem, örökre… Bevallom, elegem lett a tornából. Tudja, nem jutottunk ki az olimpiára, és én nem láttam értelmét a további munkának. Annyit edzettünk, rengeteget készültünk, és minden kárba veszett. Ráadásul igazságtalanul maradtunk itthon, mindenki azt mondta, hogy megérdemeltük volna a részvételt, a pontozók túl szigorúak voltak velünk – eleveníti fel a múltat Lőrik Attila.
– Hogyan telt az élete torna nélkül?
– Lejárogattam a terembe, mozogtam egy picit, de igazából nem foglalkoztam a tornával. Talán hihetetlen, de nem is néztem meg az olimpiát, mert nem tudtam elviselni semmit, ami olimpia. Már az is rossz volt, ha a környezetemben beszélgettek az olimpiáról, úgyhogy kerültem is minden olyan helyet, ahol szóba jöhetett Sydney. Egyedül Szilas, azaz Csollány Szilveszter szereplését bírtam megnézni.
– Ha ennyire elege lett mindenből, miért tért mégis vissza?
– Már korábban meghívtak egy németországi versenyre, és ha már megígértem, hogy indulok rajta, nem mondhattam le. Viszont, ha már szerepelek, akkor megfelelő szinten kell lennem. Szóval, tíz hónap pihenő után régi edzőmmel, Bánrévi Imrével megkezdtük a felkészülést. Tényleg csak az lebegett a szemem előtt, hogy azon a viadalon ne valljak szégyent. Aztán csodák csodájára kiderült, hogy a gyakorlás során semmim sem fáj, pillanatok alatt visszajöttek az elemek, és én élveztem a tornát. Egy hónapig tartott a felkészülés, közben Vereckei Pista bácsi lehetőséget adott arra, hogy meghívottként elindulhassak a mesterfokú bajnokságon. No, a bajnokság még így is, ilyen rövid felkészüléssel a hátam mögött is jól sikerült, azt hiszem, összetettben negyedik lettem. Ezt követően pedig Molnár Imre, a Honvéd szakosztály-igazgatója felajánlott egy versenyt az Egyesült Államokban, ha folytatom a tornát.
– Ennyire vonzotta Amerika?
– Persze, Amerika is vonzott, mert addig még nem jártam ott. De nem ez volt a fő ok. Akkor már jól ment a torna, és egyáltalán nem esett nehezemre a gyakorlás. Közben edzőváltás történt, Vereckei István lett a mesterem, aki döntés elé állított: ha maradok, komolyan kell vennem a tornát. Úgy döntöttem, megpróbálom, egy kvalifikáció még belefér az életembe. Hátha sikerül kijutnom egy olimpiára. Ha meg nem sikerül, akkor legalább megpróbáltam… Hiszen hogyan számolok el önmagammal mondjuk tíz év múlva, amikor már meg sem próbálhatom a kvalifikációt? Nem akartam, hogy egyszer szemrehányást kelljen tennem önmagamnak. Visszajöttem, és nem bántam meg!
– Huszonkét éve tornázik, ha a több mint két évtizedes pályafutásából ki kellene ragadnia egy-egy jó és rossz emléket, mi lenne az?
– A jó? Sikerült egyszer egy versenyt úgy zárnom, hogy nekem szólt a Himnusz. Ez egy IBV-n történt, vagy ezer éve… A legnagyobb csalódás pedig az említett 1999-es tiencsini kvalifikációs vébé ( a hangszíne is megváltozik, ahogy erről mesél – a szerző). A talaj volt az utolsó szer, és már előtte sejteni lehetett, hogy bármit csinálunk is, nem lehetünk ott az olimpián. Tizedeken múlt… Ez nagyon megviselt, szerencsére apukám vállalkozásába belefojthattam minden keserűségemet, segítettem neki, autókat szállítottam, és ezt nagyon élveztem.
– Mire számíthatunk öntől a világbajnokságon?
– Korláton és nyújtón indulok. Korláton tíz pontból kiinduló gyakorlatom van, szeretném minél szebben és jobban megcsinálni. Egyébként Debrecen fantasztikus helyszín. A csarnokért, és azért a szeretetért, amit ott kapunk, csillagos ötös jár a helyieknek.
– Árulja el, ma is élvezi még a tornát, mint az újrakezdéskor?
– Hmm… most már a célért csinálom, pontosabban egy bizonyos célért, amit úgy hívnak, hogy olimpia. Amikor újból edzésbe álltam, még nem volt rajtam felelősség, most viszont már van. De egyáltalán nem bántam meg a visszatérést. Jól megy a torna, no és kaptam már annyit a sporttól, hogy tudom, jól döntöttem.