A szlovák lányok az esélyesek

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2002.10.29. 22:26
Címkék
Az utóbbi három kiírás győztese nélkül zajlanak majd a küzdelmek a Kanári-szigeteken, a Fed-kupa idei elődöntőjének, illetve döntőjének a színhelyén: a címvédő belgák a legjobb nyolc között búcsúztak, míg az 1999-ben és 2000-ben első helyen végző amerikaiak szégyenszemre már az első körben kikaptak, méghozzá Ausztria válogatottjától, odahaza.
Az osztrák lányok ugyanakkor eljutottak a legjobb négyig, igaz, az utóbbi években számos szabálymódosításon "átesett” Fed-kupa elődöntőjében aligha zavarnak majd sok vizet, már csak azért sem, mert egyik legjobb kupajátékosuk, az amerikaiakat szinte egyedül megverő Barbara Schwartz nem utazott el a csapattal.Ausztria együttesére a házigazdák, az utóbbi tizenöt évben sikert sikerre halmozó, 1989 óta öt bajnoki címet szerző spanyolok várnak, akik éppen a mieinket győzték le a nyitó fordulóban (4–1), hogy aztán a németeken 5–0-val gázoljanak át – szóval, az "öreg hölgyekkel”, Arantxa Sánchez-Vicarióval, illetve Conchita Martínezzel érdemes lesz számolni. Egyedül a pálya borítása az, ami nem feltétlenül nekik kedvez, hanem mondjuk a szlovákoknak, akik talán a legnagyobb esélyesei lesznek a viadalnak, élükön az ifjú tehetséggel, Daniela Hantuchovával. Északi szomszédaink mind egyesben, mind párosban remek játékosokat tudnak nevezni, olyanokat, akik kifejezetten jól alkalmazkodnak a gyors pályához – elvben nem lehet gond számukra az olaszok legyőzése (sem).Az elődöntőket szerdán és csütörtökön, míg a döntőt szombaton, illetve vasárnap rendezik meg; mindegyik párharc négy egyes és egy páros mérkőzésből áll; a találkozókat két megnyert szettig játsszák, a harmadikban nincs rövidítés.Fed-kupa, elődöntő Palacio de Congresos de Maspalomas, Kanári-szigetek (fedett pálya, GreenSet borítás)
Spanyolország–Ausztria
SPANYOLORSZÁG: Conchita Martínez, Arantxa Sánchez-Vicario, Magüi Serna, Virginia Ruano-Pascual. Szövetségi kapitány: Miguel Margets
AUSZTRIA: Barbara Schett, Patricia Wartusch, Evelyn Fauth, Sybille Bammer. Szövetségi kapitány: Alfred Tesar

Szlovákia–Olaszország
SZLOVÁKIA: Daniela Hantuchová, Janette Husarová, Henrieta Nagyová, Martina Suchá. Szövetségi kapitány: Tomás Malik
OLASZORSZÁG: Silvia Farina-Elia, Francesca Schiavone, Rita Grande, Roberta Vinci. Szövetségi kapitány: Corrado Barazzutti

Az utóbbi tíz győztes
1992: Németország
1993: Spanyolország
1994: Spanyolország
1995: Spanyolország
1996: Egyesült Államok
1997: Franciaország
1998: Spanyolország
1999: Egyesült Államok
2000: Egyesült Államok
2001: Belgium
Legfrissebb hírek

Női Tour: szakaszgyőztesként Ferrand-Prévost állt az élre, Vas 72. lett szombaton

Kerékpár
3 perce

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
11 perce

Ülőröplabda Eb: a nőknél olasz, a férfiaknál bosnyák címvédés Győrben

Röplabda
16 perce

Döntőbe jutott a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
23 perce

Érdi Mária: Elég erős vagyok, és készen állok versenyezni

Egyéb egyéni
1 órája

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
1 órája

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
1 órája

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik