Novák: első a család

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2002.10.18. 21:36
Címkék
Végül Novák állította meg a madridi mestertornán bámulatosan teniszező Srichaphant, egyúttal újabb lépést tett pályafutása első vb-szereplése felé. A 28. életévében járó, kissé későn érő, amúgy hihetetlenül képzett, igazi európai teniszt játszó cseh játékosnak pillanatnyilag 421 pontja van, ezzel a 6. helyen áll a versenyben, de pontosan tudja, még nem ért véget a harc. "Merthogy az ellenfeleim ugyanúgy hajtanak, mint én” – jelentette ki. Egyébként szerény típus, mint mondta, az év elején gondolni sem mert arra, hogy ilyen közel lesz a sanghaji világbajnoksághoz. Idei hat elődöntője (ebből három mestertornán sikerült neki!) adott esetben repülőjegyet érhet. "Persze remek érzés magamat látni az újságok címlapján, de ennél fontosabb dolgok is vannak az életemben. Legfőképp a családom. A tenisz csak ez után következik.”A többiekről röviden: Agassi végzett az utolsó spanyollal is (Ferrero), a selejtezőből érkező, a főtáblán Blake-et, Szafint és Johanssont egyformán két szettben lerendező Calleri a nyolc között már nem bírta szuflával, ugyanakkor egy másik "kvalis”, Santoro meglepetést szerzett, hiszen kiejtette a bécsi bajnok Federert.Tv: a Sport1 szombaton 15 órától 15.45-ig élőben közvetít a madridi tornáról, majd este 19.45-től félórás összefoglalót sugároz ATP-torna, a Mesterszéria
8. állomása, Madrid
(2.578 millió dollár, fedett, szőnyeg)
8. állomása, Madrid
(2.578 millió dollár, fedett, szőnyeg)

Nyolcaddöntő: Agassi (amerikai, 2. kiemelt)–F. López (spanyol) 7:6, 6:7, 7:5; Federer (svájci, 12.)–N. Lapentti (ecuadori) 6:3, 6:4. Negyeddöntő: Agassi–Ferrero (spanyol, 5.) 6:3, 6:2; Grosjean (francia, 7.)– Calleri (argentin) 6:3, 7:6; Novák (cseh, 11.)– Srichaphan (thaiföldi) 4:6, 6:3, 6:4; Santoro (francia)–Federer 7:5, 6:3. Az elődöntő párosítása: Santoro–Novák;Grosjean–Agassi

ITF-szatellittorna, 3. állomás,
Foggia (25 000 dollár, salak)

Páros. Elődöntő: Seppi, Vagnozzi (olasz, 1.)–Bardóczky Kornél, I. Klec (magyar, német, 3.) 6:1, 2:6, 6:2

WTA-torna, Swisscom Challenge,
Zürich (1.224 millió dollár,
fedett, kemény pálya)

Nyolcaddöntő: Schnyder (svájci)–Bovina (orosz) 2:6, 6:4, 6:3. Negyeddöntő: Davenport (amerikai, 2.)–K. Clijsters (belga, 6.) 6:3, 7:6; Schnyder–Hantuchová (szlovák, 7.) 6:7, 6:3, 7:6; C. Martínez (spanyol)–Stevenson (amerikai) 7:5, 7:5. Az elődöntő párosítása: C. Martínez–Schnyder; Mikaelian (svájci) vagy Henin (belga, 3.)–Davenport

WTA-torna, VUB Open 2002, Pozsony
(110 000 dollár, fedett, kemény pálya)

Negyeddöntő: Déchy (francia, 1.)–Kurhajcová (szlovák) 6:3, 7:5; Grande (olasz, 3.)– Loit (francia) 6:4, 2:6, 6:1; Matevzic (szlovén)–Neffa-De Los Ríos (paraguayi) 1:6, 7:5, 6:4; Benesová (cseh)–Fislová (szlovák) 6:4, 4:6, 6:4. Az elődöntő párosítása: Déchy– Benesová;Grande–Matevzic

Női ITF-torna, Sedona (25 000 dollár)
1. forduló: Marosi-Aracama Katalin (magyar, 5.)–Tiene (brazil) 7:5, 6:3

Női ITF-torna, Joue-Les-Tours
(25 000 dollár)

1. forduló: Santangelo (olasz, 8.)–Nagy Kyra (magyar) 7:6, 0:6, 6:3

Női ITF-torna, Ramat Hasharon
(10 000 dollár)

1. forduló: Babos Zsuzsanna (magyar)– Zlotikman (izraeli) 6:0, 6:0; Pócza Barbara (magyar)–Amir (izraeli) 6:4, 6:3. Nyolcaddöntő: Babos Zsuzsanna–Homewood (brit, 6.) 6:1, 6:2; Bargil (izraeli)–Pócza Barbara 6:3, 6:1
Legfrissebb hírek

Ülőröplabda Eb: a nőknél olasz, a férfiaknál bosnyák címvédés Győrben

Röplabda
2 perce

Döntőbe jutott a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
9 perce

Érdi Mária: Elég erős vagyok, és készen állok versenyezni

Egyéb egyéni
48 perce

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
51 perce

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
1 órája

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája

Superliga: Arges–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik