Navratilova továbbjutott!

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2002.06.18. 21:55
Címkék
Olykor a régi önmagát idézte Martina Navratilova, ennyi márpedig elég volt ahhoz, hogy csaknem nyolc év kihagyás után ismét győzzön egyesben! A 45 éves balkezes legenda  aki legutóbb 1994-ben játszott "szinglit, Sabatini ellen  három szettben megverte a nála húsz évvel fiatalabb, a világranglista 22. helyén álló orosz Tatyjana Panovát, és bejutott az eastbourne-i torna második fordulójába, amelyben a harmadik kiemelt, a szlovák Daniela Hantuchová lesz az ellenfele.
Navratilova idegesen kezdett, két kettős hibát ütött, el is bukta az adogatását, hanem a következő hat gémet besöpörte. A másodikban mintha fáradni látszott volna, de hogy bírja még erővel, arra ott van példának a harmadik játszma, amelyben megint ő dominált. A pályafutása során 167 egyes és 166 páros tornagyőzelmet arató, Eastbourne-ben éppenséggel 11-szeres győztes klasszis egyúttal rekordot állított fel, korábban ugyanis senki sem tudott ilyen idősen meccset nyerni a WTA-körversenyen!Elkészítették a főtábla sorsolását a hétfőn kezdődő wimbledoni tornán: három magyar, Mandula Petra (86. a világranglistán), Gubacsi Zsófia (105.) és Sávolt Attila (70.) szerepelhet egyesben, ennél több biztosan nem, mert a selejtezőben valamennyi honfitársunk kiesett. Kapros Anikót (109.) a japán Morigami Akiko (163.), Nagy Kyrát (187.) az orosz Marat Szafin húga, Dinara (190.), Marosi-Aracama Katalint (158.) meg az olasz Francesca Lubiani (210.) verte meg, egyformán két szettben. Ami a főtáblásokat illeti, Mandula Petra az olasz Francesca Schiavonéval (45.) kezd, Gubacsi Zsófi a 32. helyen kiemelt dél-afrikai Amanda Coetzerrel (36.), míg Sávolt Attilának a brit Barry Cowan (236.) jutott, akiről mindenképpen érdemes tudni, hogy tavaly pattanásig feszítette a hétszeres bajnok Pete Sampras idegeit, minthogy csak öt szettben adta meg magát. Apropó, Sampras. Az amerikai zsenit csak a 6. helyre rangsorolták – 1993 óta másodszor fordul elő, hogy nem ő az első kiemelt, azóta csak Agassi tudta "elkobozni” tőle a legelőkelőbb kiemelési számot. Most öten vannak előtte… Tovább bővült a visszalépők névsora, kedden a német Tommy Haas és a spanyol Alex Corretja is jelezte, nem indul a viadalon: az előbbi családi okok, az utóbbi bőrgyulladás miatt.
Angol nemzetközi bajnokság,
Wimbledon (13 084 191 dollár, fű)

Selejtezô
1. forduló: Morigami (japán)–Kapros Anikó (magyar, 3. kiemelt) 6:0, 7:5; Szafina (orosz)– Nagy Kyra (magyar) 7:6, 6:1; Lubiani (olasz)– Marosi-Aracama Katalin (magyar) 6:4, 6:4
A fôtábla kiemelési listája
Férfiak: Hewitt (ausztrál, 1.), Szafin (orosz, 2.), Agassi (amerikai, 3.), Henman (brit, 4.), Kafelnyikov (orosz, 5.), Sampras (amerikai, 6.), Federer (svájci, 7.), T. Johansson (svéd, 8.), Ferrero (spanyol, 9.), Canas (argentin, 10.), Roddick (amerikai, 11.), Novák (cseh, 12.), el-Ajnaui (marokkói, 13.), Enqvist (svéd, 14.), Pavel (román, 15.), Escudé (francia, 16.), Schüttler (német, 17.), Schalken (holland, 18.), Chela (argentin, 19.), Robredo (spanyol, 20.), Mirnij (fehérorosz, 21.), N. Lapentti (ecuadori, 22.), Rusedski (brit, 23.), Gaudio (argentin, 24.), Santoro (francia, 25.), T. Martin (amerikai, 26.), Malisse (belga, 27.), Nalbandian (argentin, 28.), Blake (amerikai, 29.), Ljubicic (horvát, 30.), Koubek (osztrák, 31.), Nieminen (finn, 32.)
Nôk: V. Williams (amerikai, 1.), S. Williams (amerikai, 2.), Capriati (amerikai, 3.), Szeles (amerikai, 4.), Clijsters (belga, 5.), Henin (belga, 6.), Dokics (jugoszláv, 7.), Testud (francia, 8.), Mauresmo (francia, 9.), Farina-Elia (olasz, 10.), Hantuchová (szlovák, 11.), Gyementyijeva (orosz, 12.), Shaughnessy (amerikai, 13.), Tyuljaganova (üzbég, 14.), Smashnova (izraeli, 15.), Raymond (amerikai, 16.), Schnyder (svájci, 17.), Miskina (orosz, 18.), M. Maleeva (bolgár, 19.), Tanasugarn (thaiföldi, 20.), Panova (orosz, 21.), Kremer (luxemburgi, 22.), Majoli (horvát, 23.), Stevenson (amerikai, 24.), Déchy (francia, 25.), Bedanová (cseh, 26.), Szugijama (japán, 27.), Suárez (argentin, 28.), Schett (osztrák, 29.), Fernández (argentin, 30.), Pratt (ausztrál, 31.), Coetzer (dél-afrikai, 32.)

ATP-torna, The Samsung Open,
Nottingham (381 000 dollár, fű)

1. forduló: Björkman (svéd)–Roddick (amerikai, 1.) 7:5, 7:5; Santoro (francia, 2.)–Simoni (brazil) 6:1, 6:4; Parmar (brit)–Nieminen (finn) 6:3, 6:2; Koubek (osztrák, 5.)–Portas (spanyol) 7:6, 6:4; Kiefer (német)–M. Bryan (amerikai) 6:0, 7:6; Larsson (svéd)–Moodie (dél-afrikai) 6:4, 7:5; Pless (dán)–Hipfl (osztrák) 6:0, fa.; Massu (chilei)–Mamiit (amerikai) 7:5, 6:2; J. Vácek (cseh)–Levy (izraeli) 4:6, 6:3, 5:2, fa.

ATP-torna, Ordina Open,
's-Hertogenbosch (381 000 dollár, fű)

1. forduló: Hewitt (ausztrál, 1.)–Chang (amerikai) 7:6, 7:6; Canas (argentin, 3.)–Knowle (osztrák) 6:2, 7:5; Robredo (spanyol, 4.)–M. Lee (brit) 7:6, 3:6, 6:2; Escudé (francia, 5.)–Saretta (brazil) 7:6, 7:6; Schalken (holland, 6.)–Golmard (francia) 6:4, 6:4; Pioline (francia)–Godwin (dél-afrikai) 5:4, fa.; Kohlmann (német)– Ivanov-Szmolenszkij (orosz) 6:4, 6:0; Carlsen (dán)–García (argentin) 4:6, 6:2, 6:4; Heuberger (svájci)–Müller (luxemburgi) 6:2, 3:6, 7:6

ITF-szatellittorna, Masters, Tortoreto
(25 000 dollár, salak)

1. forduló: Fonó László (magyar)–Torresi (olasz) 7:6, 6:3

ITF-future-torna, Vierumaki
(15 000 dollár, salak)

1. forduló: Fogues (spanyol, 4.)–Kisgyörgy Gergely (magyar) 6:3, 6:2

WTA-torna, Britannic Asset
Management, Eastbourne (585 000 dollár, fű)

1. forduló: Shaughnessy (amerikai, 5.)– Webb (kanadai) 6:7, 7:6, 7:6; Tyuljaganova (üzbég, 6.)–Smashnova (izraeli) 6:3, 6:7, 6:1; Miskina (orosz)–Schnyder (svájci, 7.) 6:4, 6:4; Rubin (amerikai)–Tanasugarn (thaiföldi, 8.) 6:1, 1:6, 6:1; Navratilova (amerikai)–Panova (orosz) 6:1, 4:6, 6:2; Grande (olasz)–Kurnyikova (orosz) 6:7, 6:3, 6:1; Schiavone (olasz)–Coetzer (dél-afrikai) 4:6, 6:3, 6:4; Frazier (amerikai)– Stevenson (amerikai) 7:6, 6:2; Serna (spanyol)–Prakusya (indonéz) 6:3, 6:3

WTA-torna, Ordina Open,
's-Hertogenbosch (170 000 dollár, fű)

1. forduló: Mauresmo (francia, 3.)–Montolio (spanyol) 6:3, 7:5; M. Maleeva (bolgár, 5.)–Müller (német) 6:4, 6:2; Torrens-Valero (spanyol, 6.)–Martincová (cseh) 6:4, 6:3; Ad. Serra-Zanetti (olasz, 7.)–Matevzic (szlovén) 7:6, 6:4; Hrdlicková (cseh)–Tamaela (holland) 6:2, 6:2; Danilidu (görög)–Pucsek (fehérorosz) 7:6, 6:0; Pisnik (szlovén)–Tu (amerikai) 6:0, 3:6, 6:1. Nyolcaddöntô: Clijsters (belga, 1.)–Glass (német) 6:3, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik