Legyünk őszinték: az idei Roland Garros két férfi elődöntője kontúrjaiban sem emlékeztetett a tavalyira vagy a tavalyelőttire, azok ugyanis színvonalas, izgalmas csatákat hoztak, most pénteken ellenben két gyengécske találkozót látott a publikum. Mindkét összecsapáson volt egy, a végsőkig elszánt, taktikusan és okosan teniszező úr, és volt egy, aki mintha más bolygón járt volna, sovány vigasz csupán, hogy legalább az egyik meccs négyszettesre sikeredett. De ne adjuk fel, hátha jó lesz a vasárnapi finálé, elvégre két salakspecialista, "pörgetős” teniszt űző klasszis csap, és mindkettő spanyol, avagy Marat Szafin nem tudott ellenállni a hispán hadnak (a négy közé három spanyol jutott be), hiába próbált meg mindent.
Marat Szafin (képünkön) mélyen tudása alatt játszott –esélye sem volt Ferrero ellen
Marat Szafin (képünkön) mélyen tudása alatt játszott –esélye sem volt Ferrero ellen
Marat Szafin (képünkön) mélyen tudása alatt játszott –esélye sem volt Ferrero ellen
Marat Szafin (képünkön) mélyen tudása alatt játszott –esélye sem volt Ferrero ellen
Ritka gyenge napot fogott ki az orosz, jószerével olyan volt, mint az elefánt a porcelánboltban – amihez hozzáért, romba dőlt. Előfordult, hogy a pálya közepéről ejtéssel próbálkozott, ám amint elhagyta a labda az ütőjét, máris csóválta a fejét: ezt bizony nem így akarta. Semmit sem úgy akart, ahogy elgondolta, következésképp Juan Carlos Ferrerónak mindössze annyi dolga akadt, hogy megalkuvás – és hiba – nélkül visszapüfölje a labdát. Teljesítette is, ám aki azt hinné, ennyire egyszerű volt számára az elődöntő, picit téved, minthogy valamiben óriásit alkotott: rendesen megfuttatta Szafint (nagyon nem szereti ezt!), nem engedte, hogy ő kezdeményezzen, ez márpedig nem gyerekjáték.
Pedig az elején Szafin brékelt, azzal vezetett is 3:1-re, ebben a pillanatban nyilván senki sem gondolta volna, hogy az orosz csupán két gémet nyer a következő – tizenháromból. Úgy ám, eddig tartott Szafin lendülete, 3:1 után kicsúszott a lába alól a talaj, Ferrero szinte pillanatok alatt besöpörte az első két szettet, tegyük hozzá, jó játékkal és teljesen megérdemelten. Mint ahogy a harmadik is az ő kezére került, különösebb megerőltetés nélkül, igaz, Szafinnak ekkor voltak jó pillanatai. Mintegy tíz perc.
"Nem szeretném, ha azt hinnék, Szafin hibái miatt nyertem. Szerintem jól ment a játék, ez döntött. Jobb voltam. Bejutottam életem első Grand Slam-döntőjébe, és most rettentő boldog vagyok. Egy győzelem, és bajnok leszek” – nyilatkozta Ferrero, és teljesen igaza van. Megtette, amit kellett, és azt se felejtsük el, milyen előzmények után jutott el a siker kapujába: egész évben sérüléssel bajlódott, a Roland Garrosra úgy-ahogy rendbejött, erre a verseny kellős közepén kifordult a bokája.
Szafinhoz hasonlóan Alex Corretja is "eltévedt”, fáradt, megtört ember benyomását keltette, és végül simán kikapott Albert Costától. Ô sem csinált egyébként semmi extrát, egyszerűen a betanult módszert alkalmazta (kipörgetni a labdát az egyik oldalra, aztán beverni a "kinyitott” területre), azt viszont kifogástalanul. A ránézésre kissé sótlannak tetsző, amúgy szédületes megoldásokra képes Costa csak a végén pánikolt egy sort. Nem látványosan, csak ahogy az ilyenkor lenni szokott.
Érezte, tudta, meg fogja verni Corretját, élete nagy lehetősége előtt áll, éppen ezért a kelleténél erősebben kalimpált a szíve. Miután Corretja hárított két meccspontot a saját adogatásánál, a következő gémben egymás után három bréklabdához jutott – ki tudja, mi történik, ha beüti az egyiket. 5:4 helyett azonban 6:3 lett, egyszersmind vége.
Vasárnap Costa és Ferrero játssza tehát a férfi egyes fináléját (1998 után ismét spanyol házidöntő Párizsban!), vagyis új Grand Slam-győztest avat a teniszvilág – még döntőben sem volt a két bajnokaspiráns. Szafinnak meg be kell érnie annyival, hogy a legutóbbi három Grand Slamen egyaránt bejutott a legjobb négy közé, az idei Australian Openen "eggyel” tovább is.
