Apjuk álmáért küzdenek

Vágólapra másolva!
2002.06.05. 22:59
Címkék
,,Édesapánk mindig is arról álmodozott, hogy a mi nevünkkel kezdődjön a világranglista. Ennek most jött el az ideje. Ha megverem Capriatit az elődöntőben, második leszek, Venus meg már első, ám hadd tegyem hozzá, eszem ágában sincs berendezkedni a második helyre. Picit feljebb vágyom…” – közölte az eddig ellenállhatatlanul teniszező Serena Williams."Serena az, akit le kell győzni a bajnoki cím megszerzése érdekében. Az esélyek? Nem tudom. Mindenesetre jó formában vagyok, és végre volt, aki leteszteljen, elvégre sokkal jobb úgy nekiállni egy ilyen fontos mérkőzésnek, hogy tudom, mire vagyok képes éles helyzetekben” – magyarázta a Jelena Dokics elleni háromszettesét követően Jennifer Capriati."Itt a bizonyíték arra, hogy salakon is tudok játszani. Sokan, sokszor leírták, hogy nekem csak kemény pályán meg füvön van esélyem, hiába mondtam mindig, salakon ugyanolyan jól teniszezem. Csak korábban nem sikerültek a Roland Garrosok” – hangoztatta a Párizsban először elődöntős Venus Williams, aki az argentin Clarisa Fernández ellen ragad ütőt a döntőbe jutásért."Ha majd úgy érzem, hogy nincs kedvem többé edzeni és versenyezni, vége. Addig viszont van még időm, akár öt év is” – Szeles Mónika válasza a visszavonulását firtató kérdésre."Azt hittem, sohasem jön el a pillanat, csak vártam, vártam, vártam… Aztán végre elfáradt” – nyilatkozta a már négy közé jutott Albert Costa a Guillermo Canas elleni ötjátszmás meccse után.
Legfrissebb hírek

Megterhelő két meccsre számít a futsalválogatott szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
1 perce

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
35 perce

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
40 perce

Éremért harcolnának a körmendi kosarasok

Kosárlabda
50 perce

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
53 perce

Jégkorong: Majoross Gergely szerint olyan intenzitás kell, amelyet az A-csoportos szint megkövetel

Jégkorong
58 perce

Kong a vészharang a Real Madridnál, Xabi Alonso elveszíthette az öltözőt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Vb-selejtező: kihagyja a budapesti találkozót az írek csatára

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik