Sávolt kilencgémes bemelegítése

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.05.28. 23:29
Címkék
Sávolt Attila (68. a világranglistán) számára már vasárnap elkezdődött a Roland Garros, válogatott játékosunk egy bemutatómérkőzés keretében pályára lépett, méghozzá a hazaiak szupertehetséges ifjonca, a 16 éves Richard Gasquet ellen. "Kilencgémes szettet játszottunk, ő nyert, kilenc:nyolcra - mondta Attila. - Csodálatosan teniszezik, ahhoz képest, hogy milyen fiatal, elképesztően gyors." Ennyit a vasárnapról, számára ugyanis a keddi lesz a nagy nap, ekkor mutatkozik be az első fordulóban a belga Olivier Rochusszal (60.) szemben. "Nehéz lesz. Egyrészt Rochus kiváló játékos, a nem kiemeltek között az egyik legjobb, másfelől nehéz alkalmazkodni az itteni viszonyokhoz, mert a pálya meg a labda mintha gyorsabb lenne a tavalyinál, és akkor a kavargó szélről még nem is beszéltünk. Szerencsére elmúlt a náthám, és erősnek érzem magam." Kedden játssza az első körös meccsét Kuti Kis Rita (255.) és Kapros Anikó (179.) is, a svájci Mikaelian (53.), illetve az ötödik helyen kiemelt belga Henin (5.) ellen.
Legfrissebb hírek

BL-legek: Julian Álvarez egészen elképesztő formában, idegenben rájár a rúd a Liverpoolra

Bajnokok Ligája
14 perce

Burgenlandban él, a futballválogatottnak szurkol Pfeffer Anna

Képes Sport
23 perce

Huszonegyedik trófeáját nyerte Sinner Pekingben

Tenisz
41 perce

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
1 órája

Vívás: együtt a régi harcostársak – találkoztak egymással Szöul aranyérmesei

Egyéb egyéni
1 órája

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
1 órája

Valverde mellőzéséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid kiütéses sikere után

Bajnokok Ligája
2 órája

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik