A korcsolyaszövetség is gyászolja az elhunyt olimpiai ezüstérmesünket

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.11. 10:09
Kékessy Andreát a korcsolyaszövetség is gyászolja (fotó: Facebook/HUNSKATE - Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség)
Ahogy kedden beszámoltunk róla, 98 éves korában elhunyt Kékessy Andrea korábbi olimpiai ezüstérmes műkorcsolyázó.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) után a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség is megemlékezett a 98 éves korában elhunyt Kékessy Andreáról.

Az egykori kiváló műkorcsolyázó téli olimpiai ezüstérmes és világbajnok, valamint Európa-bajnok is volt. Kékessy Andrea 1926. szeptember 17-én született Budapesten, és Király Edével alkotott párosa sporttörténelmet írt. Az 1948-as St. Moritz-i téli olimpián megszerezték Magyarország első téli olimpiai ezüstérmét, amit ugyanabban az évben világbajnoki ezüst és Európa-bajnoki arany követett. 1949-ben világbajnoki címet szereztek Párizsban, és még egy Európa-bajnoki aranyat is bezsebeltek, valamint négyszeres magyar bajnokok lettek.

A korcsolyaszövetség beszámolója szerint Kékessy Andrea nemcsak sportolóként, hanem emberként is példamutató volt. A versenyzéstől való visszavonulása után Kanadában élt férjével, Bernolák Imrével. Ottawai minisztériumi tisztviselőként dolgozott, és élete végéig megőrizte az emléket hazájáról és sportbéli sikereiről.

Halálával Magyarország második legidősebb olimpiai érmesét veszítettük el, aki mind a sport, mind az élet területén kiemelkedőt alkotott.

 

 

Legfrissebb hírek

Műkorcsolya: bronzérmes a Pavlova, Sviatchenko páros az angers-i GP-n

Téli sportok
2025.10.18. 21:42

Műkorcsolya: olimpiai indulóink egyéni csúcsot futottak

Téli sportok
2025.10.17. 21:33

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Gyász: elhunyt Madár Gábor, a ZTE korábbi vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 14:54

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

November 5-én vesznek végső búcsút Mezey Györgytől

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:00

Gyász: elhunyt a román válogatott labdarúgó, aki Magyarországon is edzősködött

Minden más foci
2025.10.11. 16:14

Sándor György Mezey Györgyről: „Talpig úriember volt, ízig-vérig profi”

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:35
Ezek is érdekelhetik