Curling Eb: a magyar férfi- és női válogatott is vereséggel folytatta

Vágólapra másolva!
2024.11.20. 14:49
null
A másodosztálynak számító B-divízióban, a svédországi Östersundben szereplő magyar férfi válogatott szerdán simán, 11–3-ra kikapott az éllovas spanyol együttestől a curling Európa-bajnokságon.

 

A nemzetközi szövetség eredményközlője szerint a Fóti Balázs, Miklós Nándor, Lendvay Tamás, Szabó Gergely összeállítású magyar férfiválogatott az első endet 1-0-ra megnyerte, a másodikban viszont 5-0-ra alulmaradt, ez után pedig már nem maradt esélye a győzelemre. 

A magyarok hat mérkőzést követően két győzelemmel és négy vereséggel állnak a nyolcasuk ötödik helyén. Az utolsó fordulóban a szlovákok ellen lépnek jégre csütörtök este. 

A B-divízióban két nyolccsapatos csoportot alakítottak ki, melyeknek a győztese egyből elődöntőbe jut, míg a második és harmadik helyen zárók keresztbejátszanak ezért.

A Finnországban zajló női Eb-n az élvonalban szereplő magyar női válogatott is nagy különbségű vereséget szenvedett: az éllovas svájciak 13–1-re győztek az Orbán Hanna, Tóth-Csősz Orsolya, Kalocsai-van Dorp Vera, Joó Linda összeállítású magyar csapat ellen. A mieink a harmadik end után csupán 3–1-es hátrányban voltak, aztán viszont egy 4–0 és egy 3–0-ra megnyert enddel gyakorlatilag eldöntötték a meccset a svájciak.

A tavaly a B-divízióból a legjobbak közé feljutott magyarok nyolc kör után egy győzelemmel és hét vereséggel állnak, bennmaradásukról a csütörtök reggeli utolsó forduló dönt, melyben a törökök ellen lépnek jégre. A tízcsapatos Eb-n a legjobb négy jut az elődöntőbe, míg az utolsó kettő kiesik.

 

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: a Vasas duója indulhat vegyes párosban a curlingesek olimpiai selejtezőjén

Egyéb csapat
2025.10.19. 15:19

Curling olimpiai előselejtező: magyar vereség a németektől, egy esély maradt a továbbjutásra

Téli sportok
2025.10.11. 14:41

Curling olimpiai előselejtező: kikapott utolsó csoportmeccsén, de versenyben maradt a magyar válogatott

Egyéb egyéni
2025.10.10. 21:46

Fontos siker az ausztrálok ellen a curling olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
2025.10.10. 14:59

Curling olimpiai előselejtező: fölényes magyar siker Tajvan ellen

Téli sportok
2025.10.09. 21:32

Curling olimpiai előselejtező: megvan a mieink első győzelme

Egyéb csapat
2025.10.09. 14:28

Curling olimpiai előselejtező: vereség a csehektől is

Egyéb csapat
2025.10.08. 14:43

Curling olimpiai előselejtező: vereség extra end után a litvánoktól az első fordulóban

Egyéb egyéni
2025.10.07. 22:46
Ezek is érdekelhetik