Legyőztük az angolokat a curlingesek vegyescsapat-vb-jén

Vágólapra másolva!
2024.10.16. 15:55
null
Fotó: Facebook/Magyar Curling Szövetség
A magyar curlingesek 10–2-re legyőzték az angolokat a skóciai Aberdeenben zajló vegyescsapat-világbajnokságon.

 

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a jó kezdés után szépített a rivális, de a magyarok 4–0-val hozták le a negyedik, illetve az ötödik endet, és ez döntőnek bizonyult.

A Fóti Balázs, Halász Csilla, Ézsöl Gábor és Szabó Enikő alkotta négyes így két sikerrel és három vereséggel az ötödik helyen áll az A csoportban.

A szombati nyitányon a magyarok 6–1-re kikaptak Új-Zélandtól, majd vasárnap 7–5-re múlták felül a törököket, hétfőn pedig 6–2-re a kanadaiakkal szemben maradtak alul. Kedden este a csehek 6–4-re verték őket.

A magyarok sorrendben még Lettország (ma 21.00) és a Fülöp-szigetek együttesével (csütörtök 17.00) találkoznak. A nyolc válogatottból a legjobb három a nyolcaddöntőbe jut, mellettük az öt csoport legjobb negyedikje is készülhet az egyenes kieséses szakaszra. A csoportkör csütörtökig tart, a nyolcaddöntőket pénteken késő délutánig bonyolítják le, majd ezt követik este a negyeddöntők. Az elődöntő és döntő szombaton lesz.

A világbajnokságon 39 ország együttese vesz részt.

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros védője fontos szerepet játszott az Aberdeen két igazolásában

Labdarúgó NB I
2025.03.12. 13:15

Eddig nagyon megy a volt fradistának, első skót bajnokija után bekerült a forduló álomcsapatába

Minden más foci
2025.02.18. 17:56

Knoester szerint nyáron az FTC-nél azt akarták, hogy maradjon

Labdarúgó NB I
2025.02.06. 16:27

A skót élvonalban folytatja a Ferencvárostól távozó holland védő

Minden más foci
2025.02.03. 18:22

Továbbra sem engedik vissza az orosz és fehérorosz curlingeseket

Téli sportok
2025.01.14. 17:08

Született futballzseni volt – Nyolcvanéves lenne Varga Zoltán

Népsport
2025.01.01. 09:11

Curling Eb: a benn maradtak a férfiak a B-divízióban

Téli sportok
2024.11.21. 21:14

Curling Eb: a magyar férfi- és női válogatott is vereséggel folytatta

Téli sportok
2024.11.20. 14:49
Ezek is érdekelhetik