Curling vegyescsapat-vb: magyar győzelem a lettek ellen

Vágólapra másolva!
2024.10.17. 09:33
A Szabó Enika, Fóti Balázs páros is hozzájárult a lettek legyőzéséhez (Fotó: fradi.hu)
A magyar curlingesek 9–3-ra legyőzték a letteket a skóciai Aberdeenben zajló vegyescsapat-világbajnokságon.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a magyarok a harmadik, a negyedik és az ötödik endben játszottak nagyon eredményesen, ezzel elhúztak, és végül magabiztosan nyertek. A Fóti Balázs, Halász Csilla, Ézsöl Gábor, Szabó Enikő alkotta négyes így három sikerrel és három vereséggel az ötödik helyen áll az A csoportban.

A magyar csapat a szombati nyitányon 6–1-re kikapott Új-Zélandtól, majd vasárnap 7-5-re felülmúlta a törököket, hétfőn pedig 6–2-re alulmaradt a kanadaiakkal szemben. Kedden este a csehek 6–4-re verték a magyar együttest, amely szerdán az angolok elleni 10–2-es sikerrel javított, és este még a lettekkel is játszott, akiket szintén legyőzött. Csütörtökön 17 órától Fülöp-szigetek együttese lesz az ellenfével a csoportkör utolsó fordulójában.

A nyolc válogatottból a legjobb három a nyolcaddöntőbe jut, mellettük az öt csoport legjobb negyedikje is készülhet az egyenes kieséses szakaszra. Az A csoportból Kanada és Új-Zéland már biztos továbbjutó, a harmadik helyen holtversenyben Csehország és Törökország csapata áll három győzelemmel és két vereséggel. A nyolcaddöntőket pénteken késő délutánig bonyolítják le, majd ezt követik este a negyeddöntők. Az elődöntő és döntő szombaton lesz. A világbajnokságon 39 ország együttese vesz részt.

 

Legfrissebb hírek

Aberdeeni csoda a döntőben: győzelem a Celtic ellen, Skót Kupa-diadal 35 év után!

Minden más foci
2025.05.24. 19:16

Saját szurkolói dobták fejbe egy székkel az Aberdeen játékosát

Minden más foci
2025.05.18. 11:29

Price kilencnyilast dobott, de Aspinall nyert Aberdeenben

Egyéb egyéni
2025.05.16. 00:10

Szombaton első alkalommal rendezik meg a Magyar Curling Napját

Téli sportok
2025.03.28. 16:17

A Ferencváros védője fontos szerepet játszott az Aberdeen két igazolásában

Labdarúgó NB I
2025.03.12. 13:15

Eddig nagyon megy a volt fradistának, első skót bajnokija után bekerült a forduló álomcsapatába

Minden más foci
2025.02.18. 17:56

Knoester szerint nyáron az FTC-nél azt akarták, hogy maradjon

Labdarúgó NB I
2025.02.06. 16:27

A skót élvonalban folytatja a Ferencvárostól távozó holland védő

Minden más foci
2025.02.03. 18:22
Ezek is érdekelhetik