Alpesi sí: Leitgeb Richard vk-pontokat akar szerezni Magyarországnak

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2024.10.21. 12:58
Leitgeb Richard (Fotó: Tumbász Hédi/Magyar Síszövetség)
Az idén honosított osztrák Leitgeb Richard célja a közelgő alpesi sí világkupaszezon előtt, hogy rendszeresen pontokat szerezzen Magyarországnak. Úry Bálint és Tóth Zita is megvillanna a nemzetközi elitben.

Üdvözlök mindenkit, köszönöm, hogy itt lehetek, nem beszélek magyarul, de tanulok” – nyitotta beszédét tört magyarsággal Leitgeb Richard a Magyar Síszövetség hétfői sajtótájékoztatóján, mielőtt az észszerűség jegyében angolra váltott. Az osztrák nemzetiségű síző nem véletlenül állt az érdeklődés középpontjában, hiszen először nyilatkozott a médiának azóta, hogy hazánk szövetsége honosította őt. A 30 éves versenyző elmondta, miért döntött a váltás mellett:

Mindenképp profiként akartam folytatni. Olyan helyen nőttem fel, ahol rengeteg magyar megfordult, így sokan a barátaim lettek. Van egy barátom, aki a szövetségnél dolgozott, és egyre szorosabb kapcsolatba kerültem a magyarokkal. Ausztriában egy darabig minden a terv szerint haladt, mindig a leggyorsabb akartam lenni, de egy idő után a helyi szövetség már nem tudott olyan versenyindulási lehetőségeket biztosítani, amelyek által fejlődhettem és a legmagasabb szinten versenyezhettem volna. Engedélyt adtak rá, hogy más nemzet színeiben induljak, és ezután kérdeztem rá a lehetőségre a magyaroknál, majd elindult a folyamat.”

Leitgeb korábban már szerepelt a világkupában, Ausztriában viszont a szoros konkurenciaharc miatt nem tudott rendszeres tagja maradni a legjobbak mezőnyének. Eredményei és pontszámai feljogosítják rá, hogy magyar színekben indulhasson, így a hétvégén kezdődő vk-idényben többször is láthatjuk majd a technikai számokban. Célja, hogy pontokat szerezzen:

Nemrég megnyertem a Dél-Amerika-kupát, ez volt az első alkalom, hogy a magyar színeket képviseltem – büszke vagyok rá, különleges élmény volt. Az elmúlt években is nagyon vágytam már a vk-indulásra, örülök, hogy ez most megadatik. Nem csupán részt akarok venni a versenyeken, azt már átéltem. A top 30-ba akarok kerülni, ami nagyon sokat jelentene nekem és a magyar szövetségnek is.”

Osztrák színekben a pontszerzés nem sikerült Leitgebnek, de elmondta, akkor a magas rajtszámai miatt kevésbé jó körülmények között tudott csak próbálkozni. Most viszont igazán felkészültnek érzi magát, és úgy véli, megvan benne az, ami a top 30-as helyezések eléréséhez kell.

Úry Bálint és Tóth Zita is szeretne megvillanni a világelitben
Leitgeb Richard (balra), Úry Bálint és Tóth Zita (Fotó: Tumbász Hédi/Magyar Síszövetség)

A hétfői sajtótájékoztatón Úry Bálint és Tóth Zita is beszélt várakozásairól, illetve nyári felkészüléséről. Férfiversenyzőnknek már csak nagyon kevés hiányzik ahhoz, hogy indulási jogot szerezzen a világkupában, amit minél előbb el akar érni:

„Új-Zélandon kezdődött a felkészülésem, július végén utaztunk ki, és majdnem másfél hónapot töltöttünk ott, ami nagyon jó lehetőségnek ígérkezett. A rossz időjárás miatt sajnos sok versenyt töröltek, de kettőn el tudtam indulni, és jó eredményeket értem el – több világkupás versenyzőt is sikerült magam mögé utasítanom. Jó pár edzésnapot bele tudtunk sűríteni a programba, kihoztuk belőle a maximumot. Új-Zéland után Svájcban, majd Ausztriában edzettem, és legkésőbb a szezon végére szeretném bebiztosítani a vk-rajtot szlalomban és óriás-műlesiklásban, mindent megteszek ennek érdekében.”

A videóhívással bejelentkező Tóth Zita már meg is szerezte az indulási jogot, így őt néhány hét múlva éles világkupaversenyen láthatjuk. Elmondta, szeretné, ha ebben a szezonban lenne második futamos szereplése és pontszerzése: „Éppen Svédországban vagyok, és bár sok időt nem töltök otthon, élvezem az edzéseket. A felkészülésem nagyon jól sikerült, a nyaram nagy részét Franciaországban töltöttem az új csapatommal, amelynek van ott egy bázisa profi körülményekkel. Norvégiában síeltem is gleccseren, majd szeptembertől több másik helyszínen, így nagyjából negyven napot töltöttem havon, ennyit soha nem síeltem nyáron. November 2-án utazunk Levibe, ott már versenypályán edzhetünk, ami remek lehetőség. Úgy érzem, felkészültem várom a versenyt, célom a pontszerzés. Lehetőség szerint az összes szlalomversenyen részt szeretnék venni.”

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik