Alpesi sí: Odermatt Wengenben győzött először lesiklásban

Vágólapra másolva!
2024.01.11. 18:35
null
Marco Odermatt túláradó öröme (Fotó: Getty Images)
A svájci Marco Odermatt csütörtökön megnyerte pályafutása első lesiklóversenyét a férfi alpesi sízők világkupa-sorozatában, ráadásul ezt hazai közönség előtt a híres wengeni lejtőn tette.

A 26 éves versenyző eddig óriás- és szuperóriás-műlesiklásban tudott diadalmaskodni, a leggyorsabb számban nyolc második helye volt, de a győzelem eddig nem jött neki össze. A klasszikus lesiklóhelyszínek közé tartozó wengeni pályán azonban ezúttal megközelíteni sem tudták a riválisai, ugyanis a francia Cyprien Sarrazin több mint fél másodperccel elmaradt tőle.

„Ez egy álom, az első győzelmem lesiklásban és éppen itthon! Nagyon motivált voltam, ezért rengeteg kockázatot vállalva síeltem” – mondta az óriás-műlesiklásban olimpiai bajnok Odermatt, aki bár vk-futamot korábban nem nyert lesiklásban, de a tavalyi világbajnokságon aranyérmes lett ebben a számban.

Az előző két szezon összetett vk-győztese pályafutása 30. első helyét gyűjtötte be a sorozatban.

ALPESI SÍ, VILÁGKUPAVERSENY, WENGEN
Férfi lesiklás

1. Marco Odermatt (svájci) 1:43.32 perc
2. Cyprien Sarrazin (francia) 1:43.90
3. Aleksander Aamodt Kilde (norvég) 1:44.13
A szakági vk állása 4 verseny után (még 7 van hátra): 1. Odermatt 276 pont, 2. Sarrazin 230, 3. Kilde 220
Az összetett vk állása 13 verseny után (még 28 van hátra): 1. Odermatt 836 pont, 2. Marco Schwarz (osztrák) 464, 3. Kilde 380

Legfrissebb hírek

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20

Sportszerűségből jeles: a kapus sérülését látva nem rúgta be a ziccert az Eb-győztes csatár – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 14:43

Videó: tizenegyesekkel megnyerte a Mol Magyar Kupát a Paks

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 22:06

Videó: Tóth Barna távoli lövésére a csereként beálló Lenny Joseph a 93. percben válaszolt a Mol Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 21:01

Mourinho a csapatösszeállításról: Feldobok 25 érmét, és…

Minden más foci
2025.05.13. 19:24

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
2025.05.08. 12:02

PSK: a Honvéd edzője abban bízik, hogy lesz követője Puskás Ferencnek

Minden más foci
2025.05.04. 18:15

Cristian Ramírez távolról egyenlített, Lenny Joseph Dibusz Dénes passzát váltotta gólra – így jutott döntőbe az FTC

Labdarúgó NB I
2025.04.23. 22:07
Ezek is érdekelhetik