Téli olimpia: 2030-ban a francia alpesi régió, 2034-ben Salt Lake City a jelölt

Vágólapra másolva!
2023.11.29. 18:40
null
Fotó: Facebook/Alex Cabrero KSL
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán bejelentette, hogy a 2030-as téli olimpiára Franciaország, a 2034-esre pedig Salt Lake City az egyetlen kiválasztott jelölt.

A franciák az alpokbeli Auvergne-Rhône-Alpes és Provence-Alpes-Côte-d'Azur régióra nyújtottak be pályázatot. Mellettük még a svájciak és a svédek jelezték rendezési szándékukat. A NOB a hónap végére ígérte, hogy az érdeklődők közül kijelöli azokat, amelyek tovább lépnek a helyszínkijelölési folyamat következő szakaszába, és onnantól kezdve a szervezet célzott párbeszédet folytat a jelentkezővel a rendezésről.

David Lappartient, a Francia Olimpiai Bizottság elnöke a pályázat benyújtásakor, november elején kiemelte: mértéktartó olimpiát terveznek 95 százalékban meglévő versenyhelyszíneken.

A francia Alpokban eddig háromszor rendeztek téli olimpiát: Chamonix 1924-ben – ez volt az első téli olimpia –, Grenoble 1968-ban, Albertville pedig 1992-ben volt házigazda. Az ország fővárosa, Párizs jövőre nyári olimpiának ad otthont.

Salt Lake City azért pályázik inkább a 2034-es téli olimpiára, hogy elkerülje a szponzori ütközést a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpiával. Az amerikai város 2002-ben már volt téli olimpia házigazdája. Az Egyesült Államok pedig ezt megelőzően négyszer volt téli játékok rendezője (1932 és 1980: Lake Placid, 1960: Squaw Valley, 2002: Salt Lake City).

A NOB a svájciak pályázatát „kedvezményezett párbeszédre szóló” státuszba helyezte a 2038-as téli olimpiát illetően.

„Az érdekelt felekkel részletesebb megbeszéléseket kezdünk. A városokra most házi feladat vár” – fogalmazott Karl Stoss, a leendő házigazdákkal foglalkozó NOB-bizottság vezetője. Hozzátette: a helyszíni döntés még végleges, az ezzel kapcsolatos munka még nem fejeződött be, erre további hat hónapjuk van.

A 2026-os téli játékokra Olaszországban, Milánóban és Cortina d'Ampezzóban kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik