Téli olimpia: alternatív helyszín marad Innsbruck

Vágólapra másolva!
2023.09.29. 11:55
null
Egyelőre nem tudni, hol lesz a 2026-os téli olimpia bobpályája (Fotó: Getty Images)
Változatlanul a bob-, a szánkó- és szkeletonversenyek helyszíne lehet az innsbrucki pálya a 2026-os milánói és cortinai téli olimpián, mivel az olasz parlament arra kötelezte a Giorgia Meloni miniszterelnök vezette kormányt, hogy találjon alternatív megoldást a cortinai bobpálya megépítése helyett.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) már áprilisban közölte, hogy nem épül új bobpálya Cortinában, a római parlament által csütörtök este jóváhagyott javaslat szerint pedig a téli játékokért felelős kormánymegbízottnak meg kell vizsgálnia az alternatív lehetőségeket. Ez egyben azt is jelentheti, hogy az új bobpályával összefüggésben tervezett vasútépítési projekt sem valósul meg, miután azt az olasz környezetvédők már többször megvétózták, mert túlságosan költségesnek és környezetszennyezőnek tartják. A környezetvédők javaslata eddig is az volt, hogy a kormány fontolja meg a bob-, szánkó- és szkeletonversenyek Innsbruckba „költöztetését”.

A Cortinába tervezett új bobpálya építésének pályázatát korábban már kétszer is törölték, legutóbb július 31-én írták ki, de a cégek időbeli és gazdasági nehézségekre hivatkozva nem jelentkeztek.

„A cortinai pálya megépítésének ötlete kezdettől fogva hiba volt, mert a 125 millió eurós költség egy olyan szerkezetért, amelynek az olimpiai játékok után alig lesz haszna, megfizethetetlen”
– hangsúlyozták a környezetvédők.

Az innsbrucki pálya szintén felújításra szorul, ennek a költsége nagyjából 27 millió euró lenne.

Januárban Luigi Valerio Sant'Andrea, a téli ötkarikás esemény infrastruktúrájáért felelős sportvezető még azt mondta, újjáépítik a cortinai pályát annak ellenére, hogy a jégcsatornában 2008 óta nem voltak versenyek.

A milánói rendezők korábban ugyancsak elvetették a 2006-os, torinói téli játékokra épített cesanai bobpálya igénybevételét, amely az olimpia óta alig volt használatban.

Legfrissebb hírek

Snoop Dogg a téli olimpiáról is tudósít

Téli sportok
2025.09.29. 14:18

Milánó 2026: a FIS október végére halasztotta a döntést az orosz sízők indulásáról

Téli sportok
2025.09.25. 12:09

Milánó 2026: öten pályáznak az egyetlen magyar férfi alpesisí kvótára

Téli sportok
2025.09.23. 09:58

Milánó 2026: doppingvétség miatt eltiltották a szánkósok egyik éremesélyesét

Téli sportok
2025.09.22. 17:54

Milánó-Cortina 2026: hatodik lett a magyar jégtáncpáros, lemaradt a kvótáról

Téli sportok
2025.09.21. 08:52

A Fehérvár nagy küzdelemben nyert az Innsbruck ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.09.20. 20:02

Műkorcsolya: Vlasenko Aleksandr 11. a rövidprogram után Pekingben

Téli sportok
2025.09.20. 09:15

Dopping miatt módosult három sílövőszám olimpiai sorrendje

Téli sportok
2025.09.19. 18:33
Ezek is érdekelhetik