Alpesi sí: Aksel Lund Svindalt hererákkal műtötték

Vágólapra másolva!
2022.09.24. 19:59
null
Aksel Lund Svindal (Fotó: AFP)
Hererákműtéten esett át Aksel Lund Svindal, a norvégok olimpiai és világbajnok alpesi síelője.

Betegségéről és a műtétről a sportoló személyesen számolt be közösségi oldalán.

„Éreztem a változást a testemben. Nem voltam benne biztos, hogy mi az, úgy döntöttem, hogy megnézetem. Az orvosom pedig tüstént kórházba küldött, ahol megerősítették: hererák” – írta a 39 éves Svindal, aki arra biztatott másokat is, hogy forduljanak orvoshoz, ha úgy érzik, valami nem stimmel.

A norvégok világklasszisa két olimpiai aranyat – 2010-ben szuperóriás-műlesiklásban, 2018-ban lesiklásban –, öt világbajnoki elsőséget és két összetett világkupa-győzelmet szerzett. Emellett további két-két olimpiai és világbajnoki dobogós helyezés, valamint négy szakági vk-győzelem is eredménylistáján szerepel. Utolsó világversenyes érmét – egy ezüstöt – 2019-ben, lesiklásban érdemelte ki.

Legfrissebb hírek

Úry Bálint és Tóth Zita nyerte meg az óriás-műlesiklást az alpesisí-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:23

Alpesisí-vb: három magyar került be a férfi műlesiklás vasárnapi versenyébe

Téli sportok
2025.02.15. 17:45

Téli EYOF: rögtön két érmet szerzett a magyar csapat!

Téli sportok
2025.02.11. 15:50

Shiffrin poszttraumás stressz-szindrómában szenved

Téli sportok
2025.02.11. 11:10

Váratlan amerikai világbajnoki cím női lesiklásban

Téli sportok
2025.02.08. 16:56

Alpesisí-vk: Leitgeb az első futamban kiesett Schladmingban

Téli sportok
2025.01.29. 19:37

Alpesisí-vk: Leitgeb az első futamban kiesett Kitzbühelben, Clément Noël győzött

Téli sportok
2025.01.26. 15:42

Hihetetlen visszatérés – Morvai Katalin publicisztikája

Téli sportok
2025.01.12. 23:51
Ezek is érdekelhetik