Műkorcsolya-vb: öt év után nyert újra japán versenyző a férfiaknál

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.03.26. 16:07
null
Kettős siker a japánoknál (Fotó: Getty Images)
A japán Uno Soma nyerte a férfiak versenyét a montpellier-i műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon.

 

A 24 éves, korábban vb-n kétszer, olimpián egyszer ezüstérmes Uno Soma már a rövid program után is vezetett, a viadal eredményközlője szerint a kűrben pedig több mint 10 ponttal kapott magasabbat, mint a második legjobb, és végül ezüstérmes honfitársa, Kagijama Juma.

A dobogó harmadik fokára a rövid program után hatodik amerikai Vincent Zhou állhatott fel.

Uno a 2019-es Négy Kontinens Bajnokság után pályafutása második felnőtt világversenyét nyerte. A mezőnyben nem volt ott az olimpiai címvédő amerikai Nathan Chen, valamint a kétszeres olimpiai bajnok Juzuru Hanju.

A japánok legutóbb 2017-ben, Juzuru révén nyertek világbajnokságot, azóta egymás után háromszor Chen diadalmaskodott, míg a 2020-as vb-t a koronavírus-járvány miatt nem rendezték meg.

A magyar induló, Vlasenko Aleksandr 29. lett a rövid programban, így nem mutathatta be kűrjét.

MŰKORCSOLYA-VILÁGBAJNOKSÁG, MONTPELLIER
FÉRFIAK
Világbajnok:
Uno Soma (Japán) 312.48 pont
2. Kagijama Juma (Japán) 297.60
3. Vincent Zhou (Egyesült Államok) 277.38

29. Vlasenko Aleksandr 51.10

Később
17.05: jégtánc, kűr

A nők versenyéről bővebben ide kattintva olvashat!

A jégtáncról ide kattintva olvashat bővebben!

Legfrissebb hírek

Kim Minszok 15. lett 1000 méteren Heerenveenben

Téli sportok
2025.03.01. 18:43

Kerek szám, kerek világ – Zsoldos Barna publicisztikája

Téli sportok
2025.02.25. 23:41

Egy napig „titkolták” a magyarok győzelmét

Népsport
2025.02.25. 09:58

Műkorcsolya: szerdától szombatig Debrecenben rendezik a junior-vb-t

Téli sportok
2025.02.24. 16:07

Kim Minseok tizedik lett 1500 méteren

Téli sportok
2025.02.21. 21:11

Alpesisí-vb: Meillard győzött férfi műlesiklásban

Téli sportok
2025.02.16. 15:13

Sílövő-vb: Preuss győzött a női üldözéses versenyben

Téli sportok
2025.02.16. 13:26

Francia arannyal kezdődött a sílövő-vb

Téli sportok
2025.02.12. 16:20
Ezek is érdekelhetik