Téli olimpia: ukrán sífutóé a második doppingeset

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2022.02.16. 17:04
null
Illusztráció: AFP
Az ukrán Valentyina Kaminszka szolgáltatta a pekingi téli olimpia második doppingesetét – írja az MTI.

A Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) szerdai tájékoztatása szerint a 34 éves sífutó pozitív tesztet adott, ezért felfüggesztették a versenyjogát, a továbbiakban pedig edzéseken sem vehet részt az ötkarikás játékokon.

A 2014-es és 2018-as olimpián is résztvevő Kaminszka az idei seregszemlén tíz kilométeren klasszikus stílusban 79., szabadstílusú sprintben 70., a váltóval pedig 18. lett.

Előzőleg Hoszein Szaveh Semsaki iráni alpesi síző akadt fenn a doppingszűrésen, az ő szervezetében anabolikus szteroidok nyomaira bukkantak.

A pekingi játékok legnagyobb port kavart esetét az orosz Kamila Valijeva szolgáltatta, ő még decemberben adott pozitív tesztet, amelynek eredménye csak az olimpia alatt vált ismertté. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése nyomán viszont rajthoz állhatott a műkorcsolya versenyein, ugyanakkor annak eredményei csak később válnak véglegessé, miután a CAS elbírálja a konkrét doppingesetet.

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Nem indulhatnak orosz szánkósok a 2026-os téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Jégkorong: igazi sztárparádé várható az olimpián

Jégkorong
Tegnap, 15:08

Milánó 2026: érvényben marad az orosz hokiválogatott kizárása

Egyéb egyéni
2025.05.27. 15:05

Milánó 2026: az infrastrukturális munkálatok felgyorsítását rendelte el az olasz kormány

Egyéb egyéni
2025.05.22. 12:50

Milánó 2026: a MOB elfogadta a sportági előrejelzéseket

Téli sportok
2025.05.05. 17:22

Hét év után visszatér az olimpiai bronzérmes jégtáncos páros

Téli sportok
2025.05.01. 17:30

Tóth Zita: Az olimpia és a világkupa-pontszerzés az álmom

Téli sportok
2025.04.16. 09:04

Milánó 2026: bemutatták az olimpiai fáklyát

Téli sportok
2025.04.14. 16:26
Ezek is érdekelhetik