Téli olimpia: úgy zárult, ahogy kezdődött – Johaug nyert 30 km-en

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.02.20. 05:38
Therese Johaug nyerte meg a pekingi téli olimpia utolsó egyéni versenyszámát, a női 30 km-es sífutást az amerikai Jessica Diggins és a finn Kerttu Niskanen előtt. A norvég versenyző nyerte az első aranyat is Pekingben, a 15 km-es síatlonban és végül három arannyal zárt, hiszen 10 km-en is nyert.

Az eredeti tervek szerint a női 30 km-es szabad stílusú sífutóversennyel zárult volna a pekingi téli olimpia, azonban a rendkívüli hideg miatt néhány órával előbbre hozták a rajtot, így a hokidöntő lett az utolsó sportesemény.

A már két aranyéremnél tartó Therese Johaug már az első méterektől kezdve nagyon komoly tempót diktált, s villámgyorsan négyfősre szűkítette az éremesélyesek névsorát. Csak a svéd Ebba Andersson, az amerikai Jessica Diggins és némi meglepetésre a francia Delphine Claudel tudta tartani vele a lépést.

Az összetett világkupában vezető orosz Natalja Nyeprjajeva viszont annyira nem bírta a tempót, hogy az első kör után fel is adta a versenyt. 8 kilométernél aztán Claudel is megadta magát, úgyhogy ezzel tulajdonképpen az érmesek is megvoltak, újabb két kilométert követően pedig már az olimpiai bajnoki cím sorsa is eldőlt, mert Johaug Digginst és Anderssont is le tudta szakítani.

A hazájában csak Duracell Nyuszinak becézett norvég versenyző 20 kilométert követően már több, mint egy perccel vezetett, de Diggins ezüstjét sem fenyegette veszély, viszont Anderssont a végén utolérték és csak 8. lett, mert a bronzot a finn Kerttu Niskanen szerezte meg.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
SÍFUTÁS, NŐI 30 KM (SZABAD STÍLUS)
1. Therese Johaug (Norvégia) 1:24.54.0 óra
2. Jessica Diggins (Egyesült Államok) +1:43.3 perc
3. Kerttu Niskanen (Finnország) +2:33.3
4. Jonna Sundling (Svédország) +2:35.4
5. Tatyjana Szorina (Orosz csapat) +2:37.2
6. Rosie Brennan (Egyesült Államok) +2:38.7

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Tizennyolc orosz gyorskorcsolyázó kapott kanadai és amerikai vízumot

Téli sportok
2025.10.16. 14:25

Milánó 2026: csúszik a nagy jégkorongcsarnok átadása, a magyar U20-asok máshol játszanak

Téli sportok
2025.10.16. 10:12

Fontos siker az ausztrálok ellen a curling olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
2025.10.10. 14:59

Milánó 2026: Kozuback Kamilla biztos benne, hogy ott lesz a játékokon

Téli sportok
2025.10.09. 19:30

Gyulai Miklós támogatja a mezei futás felvételét a téli olimpia programjába

Atlétika
2025.10.09. 12:24

Milánó 2026: az NHL elnöke nem örül a leállásnak, de a játékosok miatt elfogadja

Amerikai sportok
2025.10.08. 18:34

Téli olimpiára kerülhet a cyclo-cross és a mezei futás

Kerékpár
2025.10.08. 14:50

Milánó 2026: két helyszínes megnyitó, országonként négy zászlóvivővel

Téli sportok
2025.10.07. 17:06
Ezek is érdekelhetik