Téli olimpia: Shiffrin mégis indul szuperóriás-műlesiklásban

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.02.10. 11:26
null
Mikaela Shiffrin indul szuperóriás-műlesiklásban (Fotó: Getty Images)
A számára kudarccal végződő technikai számok után Mikaela Shiffrin ott lesz a szuperóriás-műlesiklás rajtjánál a pekingi téli olimpián.
Az amerikai alpesi síelő fontolgatta, hogy kihagyja az első gyors számot, azok után, hogy óriás-műlesiklásban címvédőként, majd műlesiklásban is – melyben 2014-ben győzött – kiesett az első futam során.

A 73 világkupa-elsőséggel rendelkező versenyző úgy tűnik, valamelyest megnyugodott, és vállalja a pénteki versenyt. Az amerikai csapat szóvivőjének közlése szerint ugyanakkor a 26 éves hatszoros világbajnok egy ideig nem ad interjút.

Párja, a mostani játékokon szuperóriás-műlesiklásban bronz-, kombinációban ezüstérmes norvég Aleksander Aamodt Kilde Facebook-bejegyzésében megértést és támogatást kért Shiffrinnek. Amint fogalmazott: „Mindannyian hatalmas nyomást helyezünk egyes sportolókra, most ugyanakkora támogatást kellene nyújtanunk.”

„Az egyensúlyról van szó, mi is csak átlagos emberek vagyunk” – üzente. Shiffrin a jövő csütörtöki női kombinációban még éremszerzésre esélyesnek számít.
Legfrissebb hírek

Snoop Dogg a téli olimpiáról is tudósít

Téli sportok
2025.09.29. 14:18

Milánó 2026: a FIS október végére halasztotta a döntést az orosz sízők indulásáról

Téli sportok
2025.09.25. 12:09

Dopping miatt módosult három sílövőszám olimpiai sorrendje

Téli sportok
2025.09.19. 18:33

Coventry: Annyira lenyűgöző, hogy kedvet kaptam a téli sportokhoz!

Egyéb egyéni
2025.09.18. 19:01

A munkálatok a tervezett ütemben haladnak a milánói téli olimpiára

Téli sportok
2025.09.01. 10:35

Az orosz és fehérorosz biatlonosok nem indulhatnak a téli olimpián

Téli sportok
2025.08.31. 10:38

Síelés: Úry Bálint műlesiklóversenyt nyert Ausztráliában

Téli sportok
2025.08.27. 19:07

A kétszeres ötkarikás bajnok legendával készül az olimpiára Lindsey Vonn

Téli sportok
2025.08.06. 16:57
Ezek is érdekelhetik