Téli olimpia: Kónya nem jutott tovább a sprint selejtezőjéből

Vágólapra másolva!
2022.02.08. 10:15
null
Kónya Ádám a 72. lett a sífutók sprintversenyében (Fotó: Magyarock)
A 72. helyen végzett Kónya Ádám a férfi sífutók sprintversenyének selejtezőjében, és így nem folytathatja a negyeddöntőben a pekingi téli olimpián.

 

Az 1461 méteres táv során Kónya a 0.6 km-es ellenőrzőpontnál a 61. helyen haladt, a célba a 66. pozícióban ért be. Az utána jövők közül is megelőzték még hatan, így a 72. helyen fejezte be a viadalt a 90 résztvevő között.

Kónya 3:09.43 perc alatt teljesítette a távot, 24.4 másodpercet kapott a legjobb idővel kvalifikáló francia Lucas Chavanat-tól. A még éppen továbbjutást jelentő 30. pozíciótól 15 másodperccel maradt el.

„Sajnos a decemberi formámat még nem tudtam visszaszerezni teljesen. A januári koronavírus-betegség miatt kimaradt a magaslati edzőtábor, és még nem értem utol magam – nyilatkozta az MTI-nek a magyar sífutó. – Ugyan napról napra javul a formám, és a mai verseny első részében dinamikus volt a lábam, de amikor hosszú emelkedő tetejére érkeztem, éreztem, hogy nem megy úgy, ahogy szokott. Nagyszerű lett volna a legjobbtól 20 másodpercen belül célba érni, sajnos ez nem sikerült.”

Kónya Ádám 15 km-en (klasszikus) és 50 km-en (szabad stílus) is szerepel még a pekingi játékokon.

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Északisí-vb: négyes norvég siker síatlonban, 83. és 92. helyen a magyarok

Téli sportok
2025.03.01. 15:58

Északisí-vb: minden magyar sífutó búcsúzott a sprint selejtezőjében

Téli sportok
2025.02.27. 12:52

Mindkét magyar sífutó bejutott a női főversenyre az északisí-vb-n

Téli sportok
2025.02.26. 16:57

Milánó 2026: szabotázsakció a csúszóközpont építkezésén

Téli sportok
2025.02.22. 13:14

Pénteken és szombaton rendezik a sífutó ob-t a Normafánál

Téli sportok
2025.02.20. 11:57

Lindsey Vonn és Allyson Felix is bekerült a 2034-es téli olimpia szervezőbizottságába

Téli sportok
2025.02.15. 10:33

Nehéz döntések napja az EYOF-on

Téli sportok
2025.02.13. 15:46

Rövid pályás gyorskorcsolya: Nicky Gooch lett a válogatott vezetőedzője

Téli sportok
2025.02.12. 18:48
Ezek is érdekelhetik