Téli olimpia: észak-amerikai sikerekkel rajtolt a hokitorna

Vágólapra másolva!
2022.02.03. 17:16
null
Tömegjelent a svájci kapu előtt (Fotó: AFP)
Ugyan a hivatalos megnyitóra csak pénteken kerül sor, már zajlanak az első versenyek a pekingi téli olimpián. Négy mérkőzéssel megkezdődött a női jégkorongtorna is.

 

Az A-csoportban az előző olimpián ezüstérmes kanadai válogatott alaposan bekezdett Svájc ellen, hiszen már az első harmadban 3–0-ra vezetett, s két játékrészt követően már nyolc találatnál járt. A svájciak a záró felvonásban szerezték meg a becsületgóljukat, de összességében 12 gólt kaptak.

A csoport másik meccsén a címvédő amerikaiak két-két gólt ütöttek az első két játékrészben a finneknek. A végén ugyan kicsit kiengedtek, így a záró felvonást az európai csapat nyerte 2–1-re, de az amerikaiak sikeréhez egy pillanatig sem fért kétség.

A B-csoport nyitó meccsén a házigazda kínaiak Csehországot fogadták, amely a selejtezőben a magyar válogatottat megelőzve jutott ki az olimpiára. A találkozón a csehek szereztek vezetést az első harmadban, és minden játékrészben betaláltak egyszer, míg a házigazdáknak ugyanez csak a középső játékrészben sikerült, így végül az európai válogatott győzelmével zárult az összecsapás. Talán némi meglepetés, hogy a japánok 3–1-re legyőzték Svédországot. A meccs az utolsó harmadban dőlt el, amikor az ázsiaiak kétszer is eredményesek voltak.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022

JÉGKORONG, NŐI CSOPORTKÖR. 1. FORDULÓ
A-csoport
Kanada–Svájc 12–1
(3–0, 5–0, 4–1)
Egyesült Államok–Finnország 5–2 (2–0, 2–0, 1–2)
B-csoport
Csehország–Kína 3–1
(1–0, 1–1, 1–0)
Svédország–Japán 1–3 (0–1, 1–0, 0–2)

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Delaney Collins: Büszkék, okosak és kemények a lányok

Jégkorong
Tegnap, 7:31

A munkálatok a tervezett ütemben haladnak a milánói téli olimpiára

Téli sportok
2025.09.01. 10:35

Az orosz és fehérorosz biatlonosok nem indulhatnak a téli olimpián

Téli sportok
2025.08.31. 10:38

Női jégkorong Négy Nemzet Tornája: a japánoktól is kikaptak a magyarok

Jégkorong
2025.08.30. 13:52

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
2025.08.21. 22:45

A kétszeres ötkarikás bajnok legendával készül az olimpiára Lindsey Vonn

Téli sportok
2025.08.06. 16:57

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02
Ezek is érdekelhetik