Téli olimpia: aranyra váltotta a pjongcsangi ezüstöt a síakrobata

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.02.15. 04:15
null
Mathilde Gremaud szoros versenyt nyert meg (Fotó: AFP)
Kedden rendezték a női síakrobaták slopestyle versenyszámának döntőjét a pekingi téli olimpián. A győzelmet a svájci Mathilde Gremaud szerezte meg a kínai Ku Aj-ling Eileen és az észt Kelly Sildaru előtt.

 

Az első sorozatot követően még az észt versenyző vezetett, míg Gremaud egy csúnyán elrontott gyakorlattal, amire mindössze 1.1 pontot kapott, az utolsó helyen állt. A második körben azonban olyan pályát ment, amire ezen a napon senki más nem volt képes és 86.56 ponttal átvette a vezetést.

A harmadik helyen ekkor még az amerikai Maggie Voisin állt, ám a záró futamban az orosz Tatalina, majd az ugrás olimpiai bajnoka, a kínai Ku is megelőzte, sőt utóbbi egészen feljött a második helyig.

Már csak a selejtezőben második norvég Killi és az azt megnyerő észt Sildaru volt hátra, de javítani egyiküknek sem sikerült, így maradt a svájci győzelem: Gremaud négy évvel ezelőtt Pjongcsangban csak az ezüstig jutott, akkor éppen honfitársnője, Sarah Höfflin előzte meg.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
SÍAKROBATIKA, NŐI SLOPESTYLE
1. Mathilde Gremaud (Svájc) 86.56 pont
2. Ku Aj-ling Eileen (Kína) 86.23
3. Kelly Sildaru (Észtország) 82.06
4. Anasztaszija Tatalina (Orosz csapat) 75.51
5. Maggie Voisin (Egyesült Államok) 74.28
6. Johanne Killi (Norvégia) 73.11

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

 

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
7 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
17 órája

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Villámcsapásban elhunyt az olimpiai bronzérmes norvég síelő

Téli sportok
2025.07.16. 22:02

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54
Ezek is érdekelhetik