Téli olimpia: Amit nem kell magyarázni, az az olimpiai arany – Kósa

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.02.13. 18:57
null
Kósa Lajos (Fotó: Szabó Miklós)
Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó-szövetség (MOKSZ) elnöke megérdemelt sikerről beszélt, miután Liu Shaoang megnyerte vasárnap a férfi rövid pályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyét a pekingi téli olimpián.

 

„Ismerjük a hátteret, a nehézségeket, hogy Ádó a pozitív tesztje miatt nem tudott elindulni a csapattal Kínába, az otthon maradt fiúgárda pedig úgy edzett, mintha az olimpiára készülne – nyilatkozta az MOKSZ vezetője a szövetség Facebook-oldalán. – De amit nem kell magyarázni, az az olimpiai arany. Hátravan még két verseny, de három érmünk van a korábbi két bronzzal, amelyek mögött szintén óriási teljesítmény van. Ádó és az egész csapat nagyon megérdemelte ezt a diadalt.”

Kósa Lajos kiemelte a további magyar pontszerző helyek jelentőségét, mivel az első tíz helyezett bizonyosan a világ legjobbjai között van, és egy-egy viadalon sokszor csak ezredmásodperceken múlik a siker.

Telegdi Attila, a gyorsasági szakág sportigazgatója úgy vélekedett, ezúttal nem volt szó szerencséről, és Liu Shaoang kőkeményen megdolgozott a győzelemért.

„Néhány hete még covidos volt, de most mégis megszerezte Magyarország első egyéni aranyát téli olimpián, ami fantasztikus élmény. Az első futásától az utolsóig iskola volt, hibátlanul versenyzett, így nem lehet elvitatni tőle az aranyat” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Korisok a vízben, avagy különleges csapatépítő délután a Lupa-tóban

Téli sportok
2025.07.02. 19:21

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54
Ezek is érdekelhetik