Téli olimpia: A sors nem akarta, hogy itt is olimpiai bajnok legyek – Liu Shaolin Sándor

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.13. 12:58
null
Liu Shaolin Sándornak véget ért a pekingi téli olimpia (Fotó: Árvai Károly)
Mint megírtuk, Liu Shaolin Sándor az 500 méter negyeddöntőjéből nem jutott tovább a pekingi téli olimpián a rövid pályás gyorskorcsolyázók között, így neki egyéniben véget értek a játékok. A klasszis az M4 Sportnak felemás érzésekkel nyilatkozott közvetlenül a történtek után.

 

„A taktika az volt, hogy kivárok az utolsó pillanatig. Nagyon jó formában éreztem magam. A legrosszabbra kellett felkészülnöm, és az történt. Nem tudok mit csinálni, szerintem az utolsó pillanatig harcoltam, ez olyan, mint amikor a katona elmegy a háborúba, és az utolsó töltényét is el kell lőnie. Sajnos ez most így alakult. Már néhány nappal ezelőtt fel kellett dolgoznom, hogy valószínűleg itt nem leszek olimpiai bajnok” – nyilatkozta Liu Shaolin Sándor.

„Az olimpia előtt azt mondtam, mindenképpen boldog leszek, mert mindent megtettünk annak érdekében, hogy sikeresek legyünk. Ez azóta sem változott. Nyilván nagyon rossz érzés, hogy ez most nem sikerült, nehéz feldolgozni. Az edzéseken azért fáradok el, hogy a versenyeken ne kelljen – mindig ez motivált. Azért mentem oly sokszor sírva haza edzésről, hogy itt ne kelljen. Úgyhogy megküzdöttem, teljesen elégedett vagyok vele, de a sors nem akarta, hogy itt is olimpiai bajnok legyek. Bennem volt, hogy meglehet, ám ez most nem így alakult. Reméljük, négy év múlva, Milánóban jobb lesz. A hétfőn történtek után fel is adhattam volna, nagyon gondolkoztam azon, hogy hazamegyek, de maradtam, és megküzdöttem saját magammal. Ez inkább bennem zajló háború volt.”

A NAP TOVÁBBI ESEMÉNYEIRŐL ITT OLVASHATNAK!

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Tóth Zita: Az olimpia és a világkupa-pontszerzés az álmom

Téli sportok
2025.04.16. 09:04

Milánó 2026: bemutatták az olimpiai fáklyát

Téli sportok
2025.04.14. 16:26

További százmillió euróval nőttek a milánói téli olimpia költségei

Egyéb egyéni
2025.04.10. 18:14

Közel 3000 euró a legdrágább jegy a téli olimpiára

Téli sportok
2025.04.08. 11:13

Súlyosan megsérült Federica Brignone alpesi síelő

Téli sportok
2025.04.03. 16:34

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:43

A bostoni vb-n olimpiai kvótákat is osztanak a műkorcsolyázóknak

Téli sportok
2025.03.26. 08:59

Milánó 2026: elkészült a bob-, szánkó- és szkeletonpálya

Téli sportok
2025.03.25. 17:07
Ezek is érdekelhetik