Peking 2022: az AP két bronzérmet jósol Magyarországnak

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.01. 21:14
null
Az AP hírügynökség bronzérmet jósol Liu Shaolin Sándornak (Fotó: Árvai Károly)
Az AP amerikai hírügynökség jóslása szerint a mieink két bronzérmet nyernek a pénteken rajtoló pekingi téli olimpián – közölte a Magyar Távirati Iroda.

 

A 109 szám dobogósait előrevetítő összeállításban két rövid pályás gyorskorcsolyázónk, Liu Shaolin Sándor és az amerikai születésű Krueger John-Henry szerepel bronzérmesként. Előbbit a szám világkupagyőzteseként 500 méteren két hazai sportoló, a címvédő, világbajnok és világcsúcstartó Vu Ta-csing, illetve Zsen Ce-vej mögött várja harmadiknak az AP, utóbbit 1000 méteren, azaz abban a számban jósolja a dobogó legalsó fokára, amelyben négy évvel ezelőtt – még amerikai színekben – második lett. Krueger előtt a dél-koreai Hvang Tae Hon és a kanadai Pascal Dion szerepel.

Az 5000 méteres férfiváltó ugyan címvédőként indul Pekingben, de az AP prognózisában nem szerepel az első három között, ugyanis a dél-koreai stafétát írja arany-, a kanadait ezüst- és a kínait bronzérmesnek.

A rövid pályás gyorskorcsolya az egyetlen magyar éremesélyes sportág a téli olimpián. A magyar szövetség 10-15 olimpiai pont megszerzését reméli. Négy évvel ezelőtt Pjongcsangban a férfi váltó – Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor és Burján Csaba összeállításban – megszerezte Magyarország történetének első téli olimpiai aranyérmét.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 23. rész: férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó

Egyéb egyéni
23 órája

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.10.03. 14:49

Snoop Dogg a téli olimpiáról is tudósít

Téli sportok
2025.09.29. 14:18

Milánó 2026: a FIS október végére halasztotta a döntést az orosz sízők indulásáról

Téli sportok
2025.09.25. 12:09

Meggyőző játékkal jutott be a nyolcaddöntőbe Pekingben Marozsán

Tenisz
2025.09.25. 09:45

Bondár Anna is feljutott a pekingi főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 10:01

Gálfi Dalma főtáblás a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.23. 08:12

Gálfi után Bondár is továbbjutott a pekingi selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 13:15
Ezek is érdekelhetik