NOB: Juan Antonio Samaranch ismét alelnök lesz

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.02.19. 11:02
null
Juan Antonio Samaranch elégedett a zárt rendszerrel az olimpián (Fotó: Getty Images)
A spanyol Juan Antonio Samaranch májusban visszatér a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöki posztjára.

 

A NOB szombaton megtartott pekingi ülésén hét tartózkodás mellett 72 igen és négy nem szavazattal megválasztott 62 éves sportvezető 2016 és 2020 között már betöltötte a szervezet alelnöki tisztségét.

Az 1980 és 2001 között a NOB elnökeként tevékenykedett néhai Juan Antonio Samaranch fia a 2006-os és a 2014-es téli olimpia koordinációs bizottságának is tagja volt, a vasárnap záruló pekingi ötkarikás játékok előtt pedig elnökként irányította a testületet.

Az 1996 óta a Nemzetközi Öttusaszövetség első alelnökeként is tevékenykedő Samaranch szombaton dicsérte az olimpián alkalmazott zárt buborékrendszert.

„A szisztéma százszázalékosan működött, és megakadályozta a koronavírus terjedését a játékok résztvevői között” – jelentette ki. A spanyol sportvezető emlékeztetett rá, hogy az olimpia nyitónapján, február 4-én 48 embert kellett elkülöníteni, mivel a tesztjük pozitív eredményt hozott.

„Most még két sportoló és további hat hivatalos személy van elszigetelve, remélem, mindegyikük szabadulhat a karanténból a vasárnapi záróünnepségig – mondta. – A zárt rendszer százszázalékban működött.”

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 23. rész: férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó

Egyéb egyéni
21 órája

Snoop Dogg a téli olimpiáról is tudósít

Téli sportok
2025.09.29. 14:18

Milánó 2026: a FIS október végére halasztotta a döntést az orosz sízők indulásáról

Téli sportok
2025.09.25. 12:09

Műkorcsolya: Vlasenko Aleksandr 11. a rövidprogram után Pekingben

Téli sportok
2025.09.20. 09:15

Dopping miatt módosult három sílövőszám olimpiai sorrendje

Téli sportok
2025.09.19. 18:33

Coventry: Annyira lenyűgöző, hogy kedvet kaptam a téli sportokhoz!

Egyéb egyéni
2025.09.18. 19:01

Szombaton rendezik a Havas Sportok Családi Napját

Téli sportok
2025.09.15. 12:51

A munkálatok a tervezett ütemben haladnak a milánói téli olimpiára

Téli sportok
2025.09.01. 10:35
Ezek is érdekelhetik