Peking 2022: kihirdették a magyar sícsapatot

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.18. 08:27
null
Kékesi Márton a 2022-es pekingi olimpiára is elutazik (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Alpesi síben Kékesi Márton és Tóth Zita, míg sífutásban Kónya Ádám és Pónya Sára indulhat a februári, pekingi téli olimpián – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

Fürstner József, a Magyar Síszövetség elnöke kedden reggel az M4 Sporthíradóban elmondta: a remények szerint ők négyen bátor versenyzéssel fogják méltóképpen képviselni az országot és a magyar sísportot.

Kiemelte, hogy alpesi síben a férfiaknál volt szorosabb verseny, és nyolc viadalon kellett elindulni. Végül Kékesire esett az elnökség választása. A DVTK síelője az előző idényben sokat volt sérült, innen hozta fel magát, azaz felfelé ívelő pályán van, ráadásul rutinosnak is számít, hiszen négy éve Pjongcsangban is indult.

A 19 éves Tóth Zita feltörekvő versenyző, osztrák edzővel, saját program alapján készül olyan helyeken, ahol az olimpiai pályához hasonló körülmények vannak.

A sífutó Kónya Ádám is járt már korábban olimpián, 2018-ban.

Fürstner József kitért rá, hogy a jövőben sokkal jobban kell majd koncentrálni a sílövészetre és a síakrobatikára, ez a két sportág most nem ad magyar indulót Pekingre, míg síugrásban az első magyar nőként világkupa-pontokat szerző, 22 éves Vörös Virág sok sérülés miatti tavalyi visszavonulásával nagy veszteség érte a magyar sísportot.

A nemzetközi szövetség (FIS) ranglistája alapján a magyaroktól egy-egy férfi, illetve női alpesi síelő és sífutó szerzett indulási jogot.

Magyarország 14 kvótát szerzett a pekingi játékokra, várhatóan ez a létszám már nem nő.

Jelen állás szerint öt sportágban – alpesi síben, hódeszkában, rövid pályás gyorskorcsolyában, műkorcsolyában és sífutásban – lesz magyar szereplő a kínai fővárosban. Legutóbb Pjongcsangban hat sportágban összesen 19 magyar jutott szóhoz.

A 14-es létszámot legutóbb az 1988-as, calgaryi olimpián nem érte el a magyar küldöttség, akkor mindössze öt magyar téli olimpikon volt.

Legfrissebb hírek

Északisí-vb: négyes norvég siker síatlonban, 83. és 92. helyen a magyarok

Téli sportok
2025.03.01. 15:58

Mindkét magyar sífutó bejutott a női főversenyre az északisí-vb-n

Téli sportok
2025.02.26. 16:57

Úry Bálint és Tóth Zita nyerte meg az óriás-műlesiklást az alpesisí-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:23

Pénteken és szombaton rendezik a sífutó ob-t a Normafánál

Téli sportok
2025.02.20. 11:57

Leitgeb Richárd és Tóth Zita nyerte meg a műlesiklást az alpesisí-bajnokságon

Téli sportok
2025.02.19. 16:53

Sílövő-vb: Julia Simon nyerte a nők egyéni versenyét

Egyéb egyéni
2025.02.18. 16:57

Alpesisí-vb: három magyar került be a férfi műlesiklás vasárnapi versenyébe

Téli sportok
2025.02.15. 17:45

Francia aranyérem a női sprintben, Pónya 87. lett a sílövő-vb-n

Téli sportok
2025.02.14. 17:08
Ezek is érdekelhetik