Peking 2022: az eddigi legjobb eredményt várják a kínaiak

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.31. 14:26
Az MTI arról számolt be, hogy az eddigi legjobb téli olimpiai szereplés a célja Kínának – fogalmazta meg az elvárásokat Ni Huj-csung, a házigazda delegáció főtitkára a pénteken kezdődő pekingi játékok előtt.

A Hszinhua hírügynökségnek nyilatkozva hozzátette: igyekeznek biztosítani, hogy ne legyenek a csapatban doppingesetek.

„Sportolóink megmutatják, hogy sportszerűen küzdenek, és betartják a koronavírus-járvány ellen hozott szabályokat is” – ígérte Ni.

Kína először 1992-ben szerzett érmet téli játékokon, az első aranyra 2002-ig várni kellett. A legsikeresebb téli olimpia a 2010-es vancouveri volt, amelyen öt első, két második, és négy harmadik helyezést értek el a kínai sportolók.

Az ázsiai ország sportolói négy évvel ezelőtt, Pjongcsangban egy aranyat, hat ezüstöt és két bronzot nyertek, ezzel Kína 16. lett az éremtáblázaton. Most rövid pályás gyorskorcsolyában, műkorcsolyában és gyorskorcsolyában tartoznak az esélyesek közé.

Csak Kína, az orosz csapat, az Egyesült Államok és Csehország szerepel majd mind a 15 sportágban Pekingben, miközben 35 számban a házigazda először indít versenyzőket. A 176 kínai olimpikonból 87 nő, a teljes delegáció 387 fős, amely az ország történetében a legnagyobb. Az átlagéletkor 25.2 év, a trénerek közül 51 külföldi.

Legfrissebb hírek

Snoop Dogg a téli olimpiáról is tudósít

Téli sportok
2025.09.29. 14:18

Milánó 2026: a FIS október végére halasztotta a döntést az orosz sízők indulásáról

Téli sportok
2025.09.25. 12:09

Dopping miatt módosult három sílövőszám olimpiai sorrendje

Téli sportok
2025.09.19. 18:33

Coventry: Annyira lenyűgöző, hogy kedvet kaptam a téli sportokhoz!

Egyéb egyéni
2025.09.18. 19:01

A munkálatok a tervezett ütemben haladnak a milánói téli olimpiára

Téli sportok
2025.09.01. 10:35

Az orosz és fehérorosz biatlonosok nem indulhatnak a téli olimpián

Téli sportok
2025.08.31. 10:38

A kétszeres ötkarikás bajnok legendával készül az olimpiára Lindsey Vonn

Téli sportok
2025.08.06. 16:57

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53
Ezek is érdekelhetik