Gyorskorcsolya: Nagy Konrád célja az olimpiai szereplést érő idő

Vágólapra másolva!
2022.01.05. 11:16
Elsősorban az olimpiai szereplést érő időeredmény elérése a célja Nagy Konrád gyorskorcsolyázónak, aki már a helyszínen, Heerenveenben készül a péntektől vasárnapig sorra kerülő Európa-bajnokságra – közölte az MTI.

A 29 éves sportoló az M4 Sport Sporthíradó című műsorában szerdán azt mondta, a világkupák után jó formában van, az alapelvárás saját maga és a szövetség részéről pedig az, hogy kijusson a február 4-én kezdődő pekingi téli játékokra.

„Erős a mezőny, de bízom az ötkarikás szereplésben, ehhez olyan időt kell futni, ami az olimpiai ranglista szempontjából értékelhető. Más elvárás nincs, és az is fontos, hogy élvezzem a jégen töltött időt” – nyilatkozta Nagy, aki arról is beszélt, hogy karanténba ugyan nem kellett vonulniuk Hollandiában, de naponta tesztelik a versenyzőket, és csak a szálloda, valamint a jégcsarnok között mozoghatnak.

A 2014-es szocsi és a 2018-as pjongcsangi olimpián is szerepelt gyorskorcsolyázó elmondta, 1000 méteren egyelőre tartalék, csütörtökön dől el, hogy rajthoz tud-e állni ezen a távon is, az viszont biztos, hogy a vasárnapi 1500 méteren ott lesz a mezőnyben.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kim Minszok 15. lett 1000 méteren Heerenveenben

Téli sportok
2025.03.01. 18:43

Kim Minseok tizedik lett 1500 méteren

Téli sportok
2025.02.21. 21:11

Gyorskorcsolya: világbajnokságon járt a magyar juniorválogatott

Utánpótlássport
2025.02.09. 16:13

Gyorskorcsolya: megkezdődött a fiatalok „kulcshónapja”

Utánpótlássport
2025.02.03. 13:44

Gyorskorcsolya: 500 méteren is országos csúcsot futott Kim Minseok Calgaryban

Téli sportok
2025.01.27. 07:05

Gyorskorcsolya: Kim Minseok újabb országos csúcsot futott Calgaryban

Egyéb egyéni
2025.01.26. 07:17

Gyorskorcsolya vk: a honosított Kim Minseok negyedik lett 1500 méteren Calgaryban

Téli sportok
2025.01.25. 07:05

Gyorskorcsolya: nyolcadik Kim Min Seok az Eb-n

Téli sportok
2025.01.12. 17:35
Ezek is érdekelhetik