Peking 2022: nem vesznek részt NHL-játékosok – hivatalos

CS. M., SZ. R., V. J., MTICS. M., SZ. R., V. J., MTI
Vágólapra másolva!
2021.12.22. 17:14
null
Nem lehetnek ott az NHL-játékosok a téli olimpián (Fotó: AFP)
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) a koronavírus-járvány újabb hulláma miatt mégsem engedi el játékosait a februári, pekingi téli olimpiára.

 

„Tekintettel arra, hogy a koronavírus komoly fennakadást okozott a menetrendben, az olimpiai részvétel már nem lehetséges" – jelentette be szerdán Gary Bettman, az NHL elsőszámú vezetője.

„Bár csalódottan fogadtuk az NHL döntését, de teljes mértékben megértjük, hogy erre a lépésre kényszerültek Sokkoló volt látni, hogy a koronavírus miként döntötte romba az NHL menetrendjét szinte egyik napról a másikra” – mondta Luc Tardif, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) elnöke.

Amint arról már korábban beszámoltunk, az NHL szeptemberben azzal a feltétellel vállalta, hogy megszakítja az ötkarikás játékok idejére a bajnoki küzdelmeket, ha a pandémia miatt nem lesz hosszabb leállása, illetve a kiutazást Kínába és a visszatérést nem nehezíti külső körülmény.

Vasárnap a liga és a játékosok szövetsége közleményben jelezte, aktívan folynak a tárgyalások azzal kapcsolatban, hogy a jégkorongozók részt vegyenek-e a 2022. február 4-én kezdődő pekingi téli olimpián. Végül az a döntés született, hogy nem utaznak az NHL-es hokisok.

Az NHL-es sztárok először 1998-ban, Naganóban vettek részt az olimpián, majd az ezt követő négy viadalon, 2002-ben Salt Lake Cityben, 2006-ban Torinóban, 2010-ben Vancouverben és 2014-ben Szocsiban is jégre léptek, legutóbb, 2018-ban Phjongcshangban viszont hiányoztak.

A pekingi olimpián 12 férfi csapat vesz részt, a házigazda Kína mellett Kanada, Oroszország, Finnország, Svédország, Csehország, az Egyesült Államok, Németország és Svájc a 2019-es világranglista alapján biztosította helyét, múlt vasárnap hozzájuk csatlakozott Szlovákia, Lettország és Dánia az olimpiai selejtezőtornákról.

Az NHL-es sztárok döntő részben a kanadai, az amerikai, az orosz, a svéd, a cseh és a finn együttesben szerepeltek volna, azonban a német, a svájci, a dán, a szlovák és lett válogatottban is játszott volna több világsztár. Az NHL-játékosok nélkül most minden válogatott – még a KHL-es Kunlun Red Starra építő kínai is – főleg az Európában, vagy a tengerentúlon alacsonyabb osztályú ligákban szereplőkre számíthat.

A pekingi játékokon a férfi torna február 9-én rajtol, a döntőt 20-án, a zárónapon játsszák.

Az olimpiai csoportbeosztás:
A csoport: Kanada, Egyesült Államok, Németország, Kína
B csoport: Oroszország, Csehország, Svájc, Dánia
C csoport: Finnország, Svédország, Szlovákia, Lettország

Legfrissebb hírek

NHL: kilencedszer Ovecskiné a Harlamov-trófea

Jégkorong
2025.08.08. 18:01

A kétszeres ötkarikás bajnok legendával készül az olimpiára Lindsey Vonn

Téli sportok
2025.08.06. 16:57

Film készül Alekszandr Ovecskin pályafutásáról

Amerikai sportok
2025.08.06. 11:16

NHL: Ovecskin vezeti a kereseti listát

Jégkorong
2025.08.04. 20:49

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
2025.08.01. 07:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32
Ezek is érdekelhetik