Téli olimpia: költségcsökkentéssel kampányol Szapporó

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.11.29. 14:22
Szapporó azt tervezi, hogy a korábban tervezettnél lényegesen olcsóbban rendezné meg a 2030-as téli olimpiát, amennyiben házigazdája lehet az eseménynek.
Akimoto Kacuhiro, az észak-japán város polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón beszélt a tervekről, melyek szerint képesek lennének 280-300 milliárd jenből lebonyolítani a játékokat, s ebből az összegből mindössze 80 milliárd lenne közpénz, a többit a szponzori bevételekből, a jegyeladásokból és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) befolyó összegből állnák. A mostani tervek húsz százalékkal alacsonyabb költségeket tartalmaznak, mint amennyivel a város korábbi, 2019-es tervezete számolt.A városvezető szerint a visszafogott kiadásokhoz nagyban hozzájárul, hogy a Szapporó környékén rendezett első, 1972-es téli olimpia létesítményeinek 92 százalékát ma is használják, s 2030-ban is versenyhelyszínek lennének.Akimoto a költségcsökkentésen túl beszélt arról is, a lakosság támogatására szükség van a rendezéshez, ezért már jövő év elején közvéleménykutatást tartanak az ügyben.Szapporo nem egyedüli érdeklődő a 2030-as olimpiára. A hírek szerint a spanyol Aragónia és Katalónia szívesen rendezne, de komoly Ukrajna, illetve a 2010-es házigazda Vancouver érdeklődése is, valamint a 2002-ben rendező Salt Lake City azt jelezte korábban, hogy 2030-ban vagy 2034-ben újra vendégül látná a téli sportok első számú multisporteseményét.Az utóbbi években a NOB már nem a hagyományos módon dönt a házigazdákról, hanem a hosszadalmas pályázati folyamatot lerövidítve, külön egyeztetések után kijelöli a rendezőt. Így tett a 2026-os téli játékokkal is, melyre Milánóban és Cortina d'Ampezzóban kerül sor.A NOB egyelőre nem jelentette be a 2030-as olimpia helyszínkijelölési folyamatának menetrendjét.
Legfrissebb hírek

Lábát törte az olaszok világbajnoka, kihagyja a téli olimpiát

Téli sportok
2025.10.23. 15:07

Elfogadták a 2.1 milliárd eurós költségvetést a 2030-as téli olimpiára

Téli sportok
2025.10.23. 13:10

Tóth Zita elárulta, milyen célokkal készül a téli olimpiára

Téli sportok
2025.10.23. 10:10

Lábát törte a szuperóriás-műlesiklás olasz vb-győztese, kérdéses az olimpiai indulása

Téli sportok
2025.10.22. 17:56

Tizennyolc orosz gyorskorcsolyázó kapott kanadai és amerikai vízumot

Téli sportok
2025.10.16. 14:25

Milánó 2026: csúszik a nagy jégkorongcsarnok átadása, a magyar U20-asok máshol játszanak

Téli sportok
2025.10.16. 10:12

Fontos siker az ausztrálok ellen a curling olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
2025.10.10. 14:59

Milánó 2026: Kozuback Kamilla biztos benne, hogy ott lesz a játékokon

Téli sportok
2025.10.09. 19:30
Ezek is érdekelhetik