Rp. gyorskorcsolya vk: csak a debreceni állomáson lesznek nézők

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.17. 11:35
null
Kósa Lajos elmondta, a magyaroknak szükségük lesz a biztatásra (Fotó: Czinege Melinda)
A rövid pályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának négy állomása közül kizárólag a debreceni szervezők vállalták, hogy nézők előtt rendezik meg a versenyt – írja az MTI.

 

„A jegyértékesítés ötven százalékos szinten van, ami ismerve a debreceni szokásokat, kifejezetten jónak mondható. A koronavírus-járvány miatt szigorú beléptetés lesz, de így is különleges hangulatú verseny várható, mert a másik három helyszínen zárt kapus volt, illetve lesz a verseny” – jelentette ki a csütörtöktől vasárnapig tartó olimpiai kvalifikációs viadalt felvezető szerdai sajtótájékoztatón Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke.

A sportvezető hozzátette, a magyar versenyzőknek szükségük is lesz a biztatásra, hogy minél sikeresebben szerepeljenek a pekingi kvótákért zajló küzdelemben. Megfogalmazása szerint a férfiak kifejezetten jól állnak, a maximális három egyéni indulási jog megszerzése valószínűsíthető és az olimpiai bajnok váltó is vezeti a rangsort az eddigi két ázsiai állomás után. Úgy vélte, a nőknél van esély a harmadik egyéni kvóta kivívására is és jó eredmény esetén a staféta is előreléphet egyet a kilencedik helyről, ami már kvótás pozíciót jelentene.

„Debrecen már több mint negyven világesemény házigazdája volt, ebben a sportágban pedig már harmadszor ad otthont kiemelt versenynek, ami azt bizonyítja, hogy a hajdúsági városra lehet számítani – fogalmazott Széles Diána alpolgármester. – Méltó a város arra, hogy bármilyen sporteseményt megrendezzen”.

A városvezető arról is beszélt, hogy 2.5 milliárd forintot költöttek a Főnix Aréna korszerűsítésére, hogy „méltó pompájában tudja fogadni” a rövid pályás gyorskorcsolyázókat.

„Közel 4400 vendégéjszakát töltenek a gyorskorisok a városban, ez nagyon fontos a koronavírus-járvány idején, mert ez biztos pontot jelent a turisztikai szolgáltatóknak” – mondta Széles Diána.

A jövő évi pekingi olimpiára nyolc férfi és nyolc női váltó jut ki. Az egyéni számokat illetően 500 és 1000 méteren 32, 1500 méteren 36 fős lesz a mezőny, amely úgy alakul ki, hogy minden versenyző három legjobb eredménye számít a kvalifikációs pontversenybe. Újdonság lesz, hogy az eddig csak vk-viadalokon szereplő, a magyaroknak két vk-aranyérmet hozó vegyesváltó bemutatkozik az olimpia műsorán. Az indulási jog kivívásához nem elég a legjobb 12 között zárni a számban, az is kell, hogy az adott ország mindkét nemnél legalább két egyéni kvótát szerezzen.

Peking és Nagoja után a harmadik állomásnak Debrecen ad otthont csütörtöktől vasárnapig, majd egy héttel később, a hollandiai Dordrechtben zárul a vk-sorozat. Az első két napon a selejtezőket rendezik, az éremcsatákra a hétvégén kerül sor.

Legfrissebb hírek

Short track: lemaradt a pont az i-ről a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

NB I: Hinnünk kell benne, hogy a Ferencvárost újra legyőzhetjük – El Maestro

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:50

A kevesebbet hibázó Fehérvár idegenben győzött a DVSC ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 15:56

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00

Short track: Árendás Mihály álma a 2030-as olimpia

Utánpótlássport
2025.02.28. 13:17

Short track: érmes reményekkel várják a magyarok a junior-vb-t

Utánpótlássport
2025.02.26. 16:26

Debrecenben elrajtolt a Buzánszky-emlékév

Magyar válogatott
2025.02.25. 22:06

Junior műkorcsolya- és jégtánc-vb: 40 ország több mint 180 sportolója versenyez Debrecenben

Téli sportok
2025.02.20. 14:58
Ezek is érdekelhetik