Síugrás: szerződése megszüntetését kérte Vörös Virág szlovén edzője

Vágólapra másolva!
2021.05.07. 11:12
null
Vasja Bajc (balra) négy éven keresztül dolgozott együtt a világkupában pontszerző Vörös Virággal (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyar Síszövetséggel kötött szerződésének megszüntetését kérte Vasja Bajc, aki a síugró Vörös Virág szakmai munkáját irányította – írja az MTI.

 

A szövetség pénteki tájékoztatása szerint a szlovén edző korábban a 2021–2022-es szezon végéig kötelezte el magát, a szerződés megszüntetéséről szóló kérelmét e-mailben küldte el. A szakember négy éven keresztül dolgozott együtt a világkupában pontszerző Vörös Virággal, döntését pedig a nem megfelelő finanszírozási háttérrel indokolta, majd a felmondását követő napon a cseh válogatotthoz igazolt – jelezte a magyar szövetség.

„A felek a jelenleg érvényben lévő szerződésüknek megfelelően, kölcsönösen keresik a megoldást a kialakult helyzet orvoslására; szem előtt tartva a magyar csapat felkészülésének sikerességét az olimpiai kvalifikációs versenyekre, valamint az olimpiára” – nyilatkozta a hír kapcsán Petrahn Barbara, a szövetség főtitkára.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Szlovén és osztrák öröm a planicai sírepülőversenyen

Téli sportok
9 órája

Megdőlt a női síugrás világcsúcsa

Téli sportok
2025.03.14. 17:05

Északisí-vb: a norvég szövetség is felfüggesztette a síugróválogatott edzőjét és felszerelésmenedzserét

Téli sportok
2025.03.11. 09:58

Északisí-vb: Domen Prevc nyerte meg a férfi síugrók viadalát nagysáncon

Téli sportok
2025.03.08. 18:57

Északisí-vb: Nika Prevc duplázott a női síugróknál

Téli sportok
2025.03.07. 18:24

Északisí-vb: szlovén címvédés a férfi síugrók csapatversenyében

Téli sportok
2025.03.06. 19:22

Sáncrekord kellett a világbajnoki címhez síugrásban

Téli sportok
2025.03.02. 19:18

Északisí-vb: a síugrók női csapatversenyében is norvég siker született

Téli sportok
2025.03.01. 20:02
Ezek is érdekelhetik