Síugrás: lengyel fölény a Négysáncverseny innsbrucki állomásán

Vágólapra másolva!
2021.01.03. 19:30
Az ausztriai Innsbruckban folytatódott a síugrók Négysáncversenye. A sorozat harmadik állomásán a győzelmet a lengyel Kamil Stoch szerezte meg, és összetettben is átvette a vezetést, nagy lépést téve a viadal megnyerése felé.

A lengyel olimpiai bajnok már az első sorozat után is az élen állt 127 és fél méteres ugrásával, másodszor pedig 130 méterig jutott, s összességében 12 pontos előnnyel győzött a szlovén Anze Lanisek, illetve egy másik lengyel, a címvédő Dawid Kubacki előtt, sőt a negyedik helyen is honfitársuk, Piotr Zyla végzett.

Stoch összetettben is átvette a vezetést, miután az eddigi éllovas norvég Halvor Egner Granerud csúnyán elrontotta első ugrását, és éppen csak be tudott jutni a második sorozatba, végül pedig a 15. helyen zárt.

A Négysáncverseny záró fordulója Bischofshofenben lesz január 6-án.

SÍUGRÓ NÉGYSÁNCVERSENY, 3. ÁLLOMÁS, INNSBRUCK (AUSZTRIA)
HS 128
1. Kamil Stoch (lengyel) 261.6 pont (127.5; 130 méter)
2. Anze Lanisek (szlovén) 249.6 (127.5; 123.5)
3. Dawid Kubacki (lengyel) 248.3 (126; 127)
A Négysáncverseny állása
1. Kamil Stoch (lengyel) 809.9 pont
2. Dawid Kubacki (lengyel) 794.7
3. Halvor Egner Granerud (norvég) 789.3
Az összetett vk állása
1. Halvor Egner Granerud (norvég) 746 pont
2. Markus Eisenbichler (német) 584
3. Kamil Stoch (lengyel) 408

Legfrissebb hírek

Sáncrekord kellett a világbajnoki címhez síugrásban

Téli sportok
2025.03.02. 19:18

Északisí-vb: a síugrók női csapatversenyében is norvég siker született

Téli sportok
2025.03.01. 20:02

Prevc papírforma-győzelme női normálsáncon az északisí-vb-n

Téli sportok
2025.02.28. 16:29

Négysáncverseny: Daniel Tschofenig nyerte meg az Aranysastrófeát

Téli sportok
2025.01.06. 19:42

Négysáncverseny: Kraft visszavette a vezetést az innsbrucki győzelmével

Téli sportok
2025.01.04. 16:28

Négysáncverseny: osztrák siker Garmisch-Partenkirchenben is

Téli sportok
2025.01.01. 17:10

Négysáncverseny: osztrák uralom az első állomáson

Egyéb egyéni
2024.12.29. 19:52

Négysáncverseny: nem indul a háromszoros győztes

Téli sportok
2024.12.25. 10:58
Ezek is érdekelhetik