Alpesi sí: visszavonul az osztrákok olimpiai bajnok sízője
Bejelentette visszavonulását Anna Veith – leánykori nevén Anna Fenninger – olimpiai és világbajnok alpesi síző.
A 30 éves versenyző az osztrák állami televíziónak adott félórás szombati interjújában azt mondta, a jövőre vonatkozó álmai az utóbbi években megváltoztak, ezért döntött úgy, hogy felhagy a profi sporttal.
Veith a sportág elmúlt évtizedének meghatározó alakja volt. Szocsiban, a 2014-es téli játékokon szuper-óriásműlesiklásban győzött, míg óriás-műlesiklásban ezüstérmet nyert, majd négy évvel később címvédőként második lett szuper G-ben. Világbajnokságon háromszor diadalmaskodott, illetve két ezüst- és egy bronzérmet nyert, az összetett világkupa-sorozatban pedig 2014-ben és 2015-ben is az élen végzett.
Nyolc hónapja Ausztria másik korszakos sízője, Marcel Hirscher is befejezte versenyzői karrierjét.
Legfrissebb hírek

Tóth Zita alpesi síző 2030-ig hosszabbított a Vasassal
Téli sportok
2025.10.03. 12:25

Téli EYOF: rögtön két érmet szerzett a magyar csapat!
Téli sportok
2025.02.11. 15:50

Shiffrin poszttraumás stressz-szindrómában szenved
Téli sportok
2025.02.11. 11:10
Ezek is érdekelhetik