Téli ifjúsági olimpia: 23 magyar indul Lausanne-ban

Vágólapra másolva!
2019.12.20. 15:05
Huszonhárom magyar versenyző indul a 3. téli ifjúsági olimpián, melyet január 9. és 22. között rendeznek Lausanne-ban.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának tájékoztatása szerint a küldöttség tíz szakágból áll össze, és a mostani az eddigi legnagyobb magyar létszám a téli ifjúsági játékok történetében. A versenyzőket 13 edző kíséri el, emellett háromfős csapatiroda, két sportorvos és kétfős kommunikációs stáb egészíti ki a delegációt.

A magyarok két részletben, január 7-én, illetve 16-án utaznak el Svájcba. A sportolókat két olimpiai faluban helyezik el, a gyorskorcsolyázó Bíró Hanna St. Moritz-ban, a többiek Lausanne-ban laknak.

Jégkorongban az előző két ifjúsági olimpián már indultak magyarok egyéni ügyességi versenyben, melyben két ezüstérmet szereztek. A 2020-as játékokon először rendeznek 3x3-as jégkorongtornát mindkét nem számára, nyolc-nyolc válogatott részvételével. Az egyes csapatokat több nemzet fiataljaiból állítják össze. A nemzetközi szövetség a nemzeti selejtező eredményei alapján Magyarországról négy lány és három fiú mezőnyjátékost, továbbá egy-egy kapust hívott meg.

A magyarok az előző két ifjúsági olimpián összesen négy ezüst- és két bronzérmet szereztek.

A lausanne-i játékokon 8 sportág 16 szakágában, 81 versenyszámban avatnak bajnokot, 34 fiú és lány egyéni győztes, illetve 13 vegyes csapat állhat fel a dobogó tetejére. Az egyes sportágak küzdelmeiben – eltérően – 2002. január 1 és 2005. december 31. között született fiatalok indulhatnak. A versenyszámokra kvalifikációs rendszer alapján kaptak meghívást a fiatalok.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Nem indulhatnak orosz szánkósok a 2026-os téli olimpián

Téli sportok
2025.06.18. 18:17

Jégkorong: igazi sztárparádé várható az olimpián

Jégkorong
2025.06.17. 15:08

Milánó 2026: érvényben marad az orosz hokiválogatott kizárása

Egyéb egyéni
2025.05.27. 15:05

Milánó 2026: az infrastrukturális munkálatok felgyorsítását rendelte el az olasz kormány

Egyéb egyéni
2025.05.22. 12:50

Milánó 2026: a MOB elfogadta a sportági előrejelzéseket

Téli sportok
2025.05.05. 17:22

Hét év után visszatér az olimpiai bronzérmes jégtáncos páros

Téli sportok
2025.05.01. 17:30
Ezek is érdekelhetik