Burján Csaba: Sajnálom...; Vendégünk, Ronaldinho

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2019.12.06. 23:16
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.

Burján Csaba hazatért, és interjút adott a Nemzeti Sportnak. A kínai Instagram-posztjával botrányt kavaró olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó Kovács Erikának elmondta, nem gondolta volna, hogy ekkora ügy kerekedik az általa kitett fotóból, ám természetesen áll a büntetés elébe, és csak azt kéri, hogy másnak emiatt ne essék baja.
Burján Csaba hazatért, és interjút adott a Nemzeti Sportnak.
A kínai Instagram-posztjával botrányt kavaró olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó Kovács Erikának elmondta, nem gondolta volna, hogy ekkora ügy kerekedik az általa kitett fotóból, ám természetesen áll a büntetés elébe, és csak azt kéri, hogy másnak emiatt ne essék baja.

Ronaldinho Budapesten. A világbajnok brazil szupersztár a teqball-vb sztárvendégeként Pietsch Tiborral is beszélgetett, és elárulta neki, hogy még mindig a labda bűvöletében él, no meg, hogy ki(ke)t tart a világ valaha volt legjobb labdarúgóinak.

Ilyen a világon nincs... Papp Bálint és Nedelykov Tamás kétoldalas helyszíni tudósításából kiderül, hogy miként élték meg a lányok és kapitányuk a románok ellen drámai körülmények között elbukott csoportmeccset Japánban a női kézilabda-vb-n.

És ha szombat, akkor ezúttal is Hosszabbítás melléklet 8 oldalon – a Usain Bolt-sorozat következő részével, az egykor világverő román női torna hanyatlásával, a kézilabdás csodakapus Bartalos Bélával és visszavonult legendákkal, a motoros Jorge Lorenzóval, valamint a kanadaiak műkorcsolyázóival, Tessa Virtue-val és Scott Moirral.

Legfrissebb hírek

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
19 órája

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00

Elek Gábor: Az elmúlt két évben minden bejött; Vámos Márton első magyar vízilabdázóként lehet háromszoros világbajnok

E-újság
2025.07.24. 00:05

Fel az aranycsatákra!; Muhari Eszter nyolc közé kerülne a párbajtőrözők csapatával

E-újság
2025.07.22. 23:09

Bartha Csaba: Sokan nem értékelik kellőképpen, hogy ősszel megnyertük a klubvilágbajnokságot; Boczkó Gábor: Egy éremnek is tudnék örülni

E-újság
2025.07.21. 23:30

A legeredményesebb vb-t zárta a magyar nyílt vízi küldöttség; Koch Máté: Jók az előjelek a vébére

E-újság
2025.07.20. 23:30
Ezek is érdekelhetik