Síugrás: két hónapig nem edzhetett, most nagy versenyt nyert meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.01. 18:08
Johann André Forfang nyerte meg a férfi síugrók világkupaversenyét Nyizsnyij Tagilban, Oroszországban. A norvég ugró mindössze két tizeddel előzte meg a lengyel Piotr Zylát.

Forfang sikere nagy megkönnyebbülés lehet a norvégoknak, hiszen augusztusban, vagyis a felkészülés közepén térdsérülést szenvedett. Emiatt két hónapig nem tudott edzeni. Azonban most kiderült, hogy jó formába lendült. Elsősége izgalmas csatában született meg, hiszen mindössze 0.2 ponttal előzte meg a lengyel Piotr Zylát.

Kobajasi Rjoju mind a négy eddigi versenyen dobogóra állhatott. A japán egy harmadik hely és két győzelem után ismét a harmadik pozícióban végzett, és megtartotta vezető helyét az összetettben.

A nők versenyében Lillehammerben Vörös Virág is indult, és – hasonlóan a pénteki versenyhez – szombaton sem jutott tovább a selejtezőből. A 19 éves ugró csütörtökön a 68.5 méteres ugrásával a 44. helyen végzett (40 jutott tovább), szombaton javított, de a 74.5 méter az 50. helyre volt elég – szintén a legjobb 40 kvalifikálta magát a versenyre.

SÍUGRÁS, VK-VERSENY, NYIZSNYIJ TAGIL
NAGYSÁNC (134 méter)

1. Johann André Forfang (norvég) 264.4 pont (1. ugrás: 135.5 méter, 2. ugrás: 129 méter)
2. Piotr Zyla (lengyel) 264.2 (133, 131)
3. Kobajasi Rjoju (japán) 262.0 (134, 130)
Az összetett vk állása (még 24 verseny van hátra)
1. Kobajasi 320 pont
2. Kamil Stoch (lengyel) 226
3. Zyla 225

Legfrissebb hírek

Szlovén és osztrák öröm a planicai sírepülőversenyen

Téli sportok
18 órája

Megdőlt a női síugrás világcsúcsa

Téli sportok
2025.03.14. 17:05

Két olimpiai bajnok síugró versenyzési jogát felfüggesztették

Téli sportok
2025.03.12. 17:48

Északisí-vb: a norvég szövetség is felfüggesztette a síugróválogatott edzőjét és felszerelésmenedzserét

Téli sportok
2025.03.11. 09:58

Északisí-vb: Domen Prevc nyerte meg a férfi síugrók viadalát nagysáncon

Téli sportok
2025.03.08. 18:57

Északisí-vb: Nika Prevc duplázott a női síugróknál

Téli sportok
2025.03.07. 18:24

Északisí-vb: szlovén címvédés a férfi síugrók csapatversenyében

Téli sportok
2025.03.06. 19:22

Sáncrekord kellett a világbajnoki címhez síugrásban

Téli sportok
2025.03.02. 19:18
Ezek is érdekelhetik