Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az Országházban Áder János köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke társaságában kitüntetést adott át a pjongcsangi téli olimpián érmet és pontot szerző magyar sportolóknak.
A kormányfő beszédében kiemelte, hogy a férfi rövid pályás gyorskorcsolyázók amellett, hogy eddig példátlan sikert arattak Magyarországnak, hazánk jó hírét is vitték a nagyvilágba.
„Önök mertek nagy tervet kovácsolni, azt álmodni, hogy akár a magyar is lehet korcsolyanemzet, és elérték a kitűzött célt” – mondta beszédében Orbán Viktor, aki megjegyezte: jó döntés volt a kiemelten támogatott sportágak közé sorolni a korcsolyasportot, és a kormányzat szeretné, hogy minden megyei jogú nagyvárosban legyen egy fedett jégpálya, Budapesten pedig egy tucat.

A miniszterelnök emlékeztetett, döntés született egy nemzeti korcsolyázó központ megépítéséről, ahol négy jégkorongpálya, gyorskorcsolyapálya, valamint korcsolyaakadémia lesz.
Az ünnepségen a Magyar Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetést vehette át Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea és Kónya Zsófia negyedik helyet elért rövid pályás gyorskorcsolyázó.
A Magyar Érdemrend tisztikeresztjét (polgári tagozat) kapta meg Bánhidi Ákos válogatott keretedző, csapatmenedzser és Csang Csing, a rövid pályás gyorskorcsolyázók olimpiai keretének vezetőedzője.

Ugyancsak Magyar Érdemrend tisztikereszt (polgári tagozat) kitüntetést kapott Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, valamint Liu Shaolin Sándor rövid pályás gyorskorcsolyázó a „sporttörténelmi jelentőségű olimpiai bajnoki címe és további kiváló eredményei elismeréseként”.
Kitüntették Oláh Bencét is, az aranyérmes váltó tartalékversenyzője Magyar Bronz Érdemkeresztet (polgári tagozat) vehetett át.

Az MTK új sportparkjában járt Orbán Viktor

Átadták a szekszárdi sportuszodát





