Téli olimpia: túl az első lesiklóedzésen Kékesi Márton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.08. 09:44
Bár a pjongcsangi téli olimpia megnyitóját csak pénteken rendezik, a férfi alpesi sízők csütörtökön már hivatalos edzést tartottak, ami azért fontos, mert aki legalább egy ilyenen nem vesz részt, az nem indulhat el sem a lesikló-versenyen, sem pedig kombinációban.

Az edzésre 85-en neveztek, de csak 81-en indultak el. A négy hiányzó között volt Samsal Dalibor is, ám távollétében sem maradt magyar nélkül a mezőny, mert Kékesi Márton elindult. A mindössze tájékoztató jellegű tréningen a magyar fiú a 80. időeredményt érte el, ráadásul kaput is tévesztett, de ez ilyenkor nem jelent semmit, a legnagyobb menők sem teljes erőbedobással szokták teljesíteni a pályát. Így nem meglepő, hogy a legjobb időt a kanadai Manuel Osbore-Paradis érte el – ő is kihagyott egy kaput, de idejét ilyenkor beszámítják.

A lesiklóversenyt vasárnap, magyar idő szerint éjjel három órakor rendezik, addig azonban még két edzést terveztek be a szervezők.

A lesiklóversenyt vasárnap, magyar idő szerint éjjel három órakor rendezik, addig azonban még két edzést terveztek be a szervezők.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
ALPESI SÍ, LESIKLÁS, EDZÉS
1. Manuel Osborne-Paradis (kanadai) 1:40.45*
2. Kjetil Jansrud (norvég) +0.31
3. Mauro Caviezel (svájci) +0.45

80. Kékesi Márton (magyar) +13.46*
Samasal Dalibor (magyar) nem állt rajthoz
(*kaput tévesztett)

 

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Nem indulhatnak orosz szánkósok a 2026-os téli olimpián

Téli sportok
2025.06.18. 18:17

Jégkorong: igazi sztárparádé várható az olimpián

Jégkorong
2025.06.17. 15:08

Milánó 2026: érvényben marad az orosz hokiválogatott kizárása

Egyéb egyéni
2025.05.27. 15:05

Milánó 2026: az infrastrukturális munkálatok felgyorsítását rendelte el az olasz kormány

Egyéb egyéni
2025.05.22. 12:50

Milánó 2026: a MOB elfogadta a sportági előrejelzéseket

Téli sportok
2025.05.05. 17:22

Hét év után visszatér az olimpiai bronzérmes jégtáncos páros

Téli sportok
2025.05.01. 17:30
Ezek is érdekelhetik