Téli olimpia: nincs címvédés, de így is fehérorosz arany ugrásban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.16. 13:23
A női szabadstílusú sízők ugrás versenyszámát is megrendezték pénteken, a Pjongcsangban zajló téli olimpián. A győzelmet a fehérorosz Hanna Huszkova szerezte meg.

Két kínai és két fehérorosz – köztük a címvédő Ala Cuper –, illetve egy amerikai és egy ausztrál versenyző jutott a hatos fináléba. A döntőbe kerülésért rendezett fordulóban két kínai végzett az élen, de így sem lehettek maradéktalanul elégedettek, mert legjobbjuk, az előző olimpián ezüstérmes Hszü Meng-tao elesett a leérkezéskor és így búcsúzott.

A bukott esések jellemezték a finálét is, előbb az amerikai Madison Olsen, majd Cuper is elesett a leérkezéskor, s honfitársnője, Huszkova is éppen csak talpon tudott maradni, viszont így nagyon magas pontszámot kapott a 3.8-es szorzójú gyakorlatára. Az ausztrál Laura Peel sem járt jobban a többieknél, s már csak a két kínai volt hátra.

Előbb Csang Hszin következett, aki talpon tudott maradni, ám ugrásának erőssége gyengébb volt a fehéroroszénál, így a második helyre szorult. A kínaiak már csak Csong Fan-juban bízhattak, de ő megint csak elesett, így az biztos volt, hogy az aranyért nem lesz versenyben. A harmadik helyre viszont jó volt, s egy rontott leérkezéssel is a dobogó harmadik fokára állhatott, leszorítva onnan a címvédő Cupert.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
SZABADSTÍLUSÚ SÍ, NŐI UGRÁS
1. Hanna Huszkova (Fehéroroszország) 96.14 pont
2. Csang Hszin (Kína) 95.52
3. Csong Fan-ju (Kína) 70.14
4. Ala Cuper (Fehéroroszország) 59.94
5. Laura Peel (Ausztrália) 55.34
6. Madison Olsen (Egyesült Államok) 47.23

Legfrissebb hírek

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:43

A bostoni vb-n olimpiai kvótákat is osztanak a műkorcsolyázóknak

Téli sportok
2025.03.26. 08:59

Milánó 2026: elkészült a bob-, szánkó- és szkeletonpálya

Téli sportok
2025.03.25. 17:07

Négy sífutókvótát szerzett Magyarország a jövő évi téli olimpiára

Téli sportok
2025.03.25. 11:53

Az NHL és a Nemzetközi Jégkorongszövetség egyeztet a profi hokisok olimpiai részvételéről

Jégkorong
2025.03.20. 12:57

Az olaszok között egyre nagyobb a lelkesedés a milánói olimpia iránt

Téli sportok
2025.03.17. 21:12

Milánó 2026: szabotázsakció a csúszóközpont építkezésén

Téli sportok
2025.02.22. 13:14

Lindsey Vonn és Allyson Felix is bekerült a 2034-es téli olimpia szervezőbizottságába

Téli sportok
2025.02.15. 10:33
Ezek is érdekelhetik